Boszorkányos krumplipürépite

Hogyan készítenéd?

Remélem, tényleg megjavult a blogon a megjegyzés funkció, ugyanis egy kommentelős játék jön most, mesekönyv nyereményért. Tovább Tovább

A Pagony Kiadóval közös játékot indítottunk a Végtelen Spagetti blogon, az első áprilisi recepthez fűződően. Seprűnyélen utazó boszinknak krumplipüré pitét sütöttünk a fiúkkal, majd a receptben leírtam, mennyi mindennel készülhet még ez a pite. Csak a mi boszorkányos fantáziánkra van bízva, mit sütünk a krumplipüré réteg alatt, illetve mivel ízesítjük magát a pürét. Írjátok meg, Ti, mivel készítenétek és a kommentelők között itt a blogon is kisorsolunk egy könyvet. (egyet pedig a Pagony oldalán). Ha nem működik még mindig rendesen a komment, akkor sikítsatok!

 

Hozzávalók

40 dkg bárányhús, 35 dkg zöldborsó,1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl száraz fehérbor, só, frissen bors, 1 ek. szárított tárkony, olívaolaj, pár csepp citromlé; krumplipürékéreghez: 1,2 kg krumpli, kb. 2 dl tej, 5 dkg vaj, 2 tojás, só, bors, 2 tk. mustár, szerecsendió
  1. Az apróra kockázott hagymát dinszteljük puhára kevés olívaolajon, adjuk hozzá a felkockázott húst, 3-4 perc alatt, nagy lángon süssük körbe.

  2. Adjuk hozzá a tárkonyt, a felaprított fokhagymát, a bort (a főzéstől a bor alkoholtartalma elpárolog), sózzuk, borsozzuk, majd lefedve pároljuk a ragut takarék lángon 45-50 perc alatt készre. Ha szükséges, időközben egy kevés vízzel öntsük fel.

  3. Ha megpuhult a hús, adjuk hozzá a zöldborsót, pároljuk ezt is puhára. Pár csepp citromlével még pikánsabbá tehetjük a ragut.

  4. Hagyományos módon készítsünk krumplipürét: a hámozott, megfőtt, enyhén kihűlt krumplit keverjük el vajjal és tejjel, majd keverjünk el a pürében 2 db enyhén felvert egész tojást és 2 tk. mustárt, sózzuk, borsozzuk, egészen kevés frissen reszelt szerecsendióval ízesítsük.

  5. A ragut szedjük tűzálló tálba, fedjük be a krumplipürével, formázzuk meg (lásd fotó), süssük 220 fokra előmelegített sütőben 30 percet, mag a teteje szép piros nem lesz.

 
 
 
Megosztom
 

42 megjegyzés

  1. Mária mondta:

    Paradicsomos mini fasírtgolyókat tennék alá, bazsalikommal ízesíteném a krumplipürét.

    2013. 04. 04.
  2. Tagai-Hindels Zsuzska mondta:

    Bárányhusis ragut tennék a mentás krumplipüré alá.

    2013. 04. 04.
  3. Nyakacska Fruzsi mondta:

    Én a krumplipüré alá tejszínes-zöldborsós lazacot tennék!

    2013. 04. 04.
  4. zsuzsi mondta:

    hmm. almás krumplipüré lenne és alatta fahéjas mézes csirke.. vagy hagymás cobbler lenne és sima, tejföllel kikevert pürét tennék rá.

    2013. 04. 04.
  5. Horváth Zsófi mondta:

    Valamilyen gombás-csirkés-mogyorós szószt.

    2013. 04. 04.
  6. Eszter mondta:

    Spenótos lazacot tennék a hagymával ízesített krumplipüré alá.

    2013. 04. 04.
  7. Jenis mondta:

    Én darált marhahússal készíteném, kevés fahéjjal. A borsó mellett pedig apró sárgarépa és zellerkockákat is kevernék a húshoz.

    2013. 04. 04.
  8. Fanny mondta:

    Szűzérme, tejszínes, spenótos, gorgonzolás szósszal, és a krumplipüré nagymamám egyszerű, de nagyszerű krumplipüré receptje alapján készülne. 🙂

    2013. 04. 04.
  9. Szandra mondta:

    barackos csirkét tennék alá a pürébe pedig rozmaringot kevernék

    2013. 04. 04.
  10. Szandra mondta:

    vagy alulra budapest szelet (karaj, borsó,máj, gomba, szalonna), tetejére pedig fokhagymás püré menne

    2013. 04. 04.
  11. Lemoni mondta:

    Sajtos burgonyapürével fednék be sült csirkét, vagy halat és párolt zöldségeket

    2013. 04. 04.
  12. Kohut Ildikó mondta:

    csirkemellet és gombát tennék alá

    2013. 04. 04.
  13. Baris Rita mondta:

    Lilahagymával, tejszínnel, kukoricával, baconnel elkevert tejszínes ragut.

    2013. 04. 04.
  14. Anna mondta:

    Körteszeletes-zöldséges, kevés fehérborban pácolt csirkemellre tenném a zellergyökérpürével kevert krumplipürét.

    2013. 04. 04.
  15. zsu327 mondta:

    én paradicsomos-répás darálthúsos ragut csinálnék alá!

    2013. 04. 04.
  16. Erika mondta:

    A krumplipürébe medvehagymát tennék, alá pedig főtt, füstölt csülköt.

    2013. 04. 04.
  17. Laczai Glória mondta:

    A zöldborsós variáció is nagyon szimpatikus, de szívesen kóstolnám spenótosan, valamilyen halas variációban is.

    2013. 04. 04.
  18. Bajmóczy Szilvi mondta:

    Tőkehal, póréhagyma, zöldborsó, tejszín, kevés kapor – ez a téli változat;
    Spárga, füstölt sonka, zsenge salátaszív, tárkony, sült fokhagyma, krémsajt -tavaszi változat;
    Édes kukorica, csirkecombfilé, cukkini, színes paprikacsíkok, koktélpari, oregánó – nyári változat;
    A krumplipürébe zsálya, sült fokhagyma, parmezán és sütőtök, és töltelék nélkül formára sütni – őszre.
    🙂

    2013. 04. 04.
  19. Pásztói Zsófia mondta:

    Ananászos, póréhagymás, tejszínes csirkemell alulra, a krumplit pedig curryvel ízesíteném.

    2013. 04. 04.
  20. ÉnisKriszta mondta:

    Én curry-s csirkét tennék alá, és a pürét fahéjjal ízesíteném. Hmmm…

    2013. 04. 04.
  21. Kolett85 mondta:

    Alulra előgözölt zöldspárga csokrokat tennék mozzarellával és sonkával tekerve, a pürét pedig friss zsályával bolondítanám meg! 🙂

    2013. 04. 04.
  22. Suslinc mondta:

    Én csirkemell ragut tennék alá aszalt szilvával, mozzarellával.

    2013. 04. 04.
  23. molnarolgi mondta:

    Spenótos csirkét tennék alá, és a pürébe parmezán sajtot kevernék!

    2013. 04. 04.
  24. Zara mondta:

    Alulra sült vaddisznócomb menne felszeletelve, amit meglocsolnék a sütésből visszamaradt szafttal, majd a hússzeleteket megkenném egy réteg ribizli lekvárral, végül jöhetne a zelleres krumplipüré.

    2013. 04. 04.
  25. Gmariska mondta:

    Sparga, tojas, serrano, paradicsom es parmezan lenne alul, a purebe pedig kaprot tennek, szerecsendiot es egy pici citromhejat.

    2013. 04. 04.
  26. Gyjutka mondta:

    alulra grillezett zöldségek, rá pedig zelleres-almás krumplipüré!

    2013. 04. 04.
  27. Sarolt mondta:

    Mángoldot tennék alá, párolva, jó sok fokhagymával. A pürébe meg kecske/juhsajtot kevernék.

    2013. 04. 04.
  28. dorka mondta:

    konfitált libacomb és fokhagyma alulra, rukkolás, karamellizált lilahagymás krumplipüré felülre, nyamm:)

    2013. 04. 04.
  29. Annamária mondta:

    Gombás, zöldborsós csirkét szerecsendiós-sajtos krumplipürével…

    2013. 04. 05.
  30. Szisz mondta:

    Pirított bacon és édesburgonya. Mely persze jól viseli a zöldborsót is, ha már valami vidámat szeretnénk kisütni a gyerekeknek/kel.

    2013. 04. 05.
  31. Vneu mondta:

    Marharagut tennék a püré alá( Marhahusi, répa, zeller, gomba jó kis vörösboros-borókabogyós páccal alacsony hőfokon összesütve) erre kapros burgonyapüré,rá egy pici tejfölsipkával…

    2013. 04. 05.
  32. zsoofi mondta:

    Én is halat tennék alá – sült pontydarabkákat mustárra, kis csípős paprikás tejföllel.

    2013. 04. 05.
  33. anna (eszik) mondta:

    a krumplipürébe szárított paradicsomot, alá kapribogyós citromos szardellas husgombócokat tennék

    2013. 04. 05.
  34. Kriszta mondta:

    A könyv nyertese sorsolás alapján Zsu327. Szuper ötleteket írtatok!

    2013. 04. 05.
  35. zsu327 mondta:

    Kriszta, most látom, hogy én tényleg akkor szültem épp, amikor kisorsoltál: köszi! 🙂

    2013. 04. 11.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Kapcsolódó bejegyzések