Mindenféle csókok

Évkezdő diéta helyett

A hosszú pihenéssel összekötött kényelmes falatozások következménye január elején kegyetlenül jelentkezik. Ilyenkor csak a diéta segíthet. Vagy valami más. Tovább Tovább

Nekünk kedvenc vírusunk, a hányós-hasmenős oldotta meg idén ezt a kérdést. (kisgyerekesek tudják,  mire képes ez a dög, mikor végigtarol a családon). Miután két napig az ember egy falatot sem tud enni, csak úgy olvadnak le a bejgli és zserbó párnácskák a kényes helyekről. A vírus fő jellemzője, hogy szépen sorban tarol, mikor a gyerekek után apa jól van, akkor kapja meg anya és így sorban bárki, aki látogatóba jön. Mi most bő egy hét alatt zongoráztuk le, így szilveszter este itthon mulattunk,. Hogy az év utolsó napja legyen ugyanolyan, mint a többi, 4-fős, mini házibulit rögtönöztünk. Délután papírmaszkokat, lampionokat és mindenféle díszeket készítettünk, megsütöttük ezeket a csókokat (enni már nem evett belőle mindenki), szépen megterítettünk és traubival koccintottunk, este 10 előtt pedig aludtunk mindannyian.

A kókuszcsók ötlete onnan jött, hogy a férjem talált a kocsim csomagtartójában egy kókuszt, a gyerekek ebből akartak valami édességet készíteni. Nekem gyanús volt a dolog, mert egyáltalán nem emlékeztem, mikor gurulhatott el. Tehát régen. A gyanú beigazolódott, kettécsaptam és pudvás, penészes volt belül. Nem volt mit tenni, a gyerekek harci kedvvel felvértezve, nem lehetett már őket lebeszélni a sütésről. Szerencsére találtam 10 dkg körüli kókuszreszeléket a titkos fiókban és 10 dkg körüli őrölt mandulát. Így lett két változat is a csókokra. Az eredmény: kívül ropogós, belül krémes, puha desszert. Nagyon könnyen elkészíthető, más helyzetben vendégvárónak ideális.

És egy felhívás főzést kedvelő gyerekeknek: idén is lesz Kiskukta verseny, január 27-ig lehet jelentkezni. Részletek itt.

mandulás-fahéjas-kakaós csók sütés előtt

 

 

 

Hozzávalók

3 szobahőmérsékletű tojás fehérje, 20 dkg porcukor, 10 dkg őrölt, átszitált mandula, 1 csapott ek. kakaópor, 1 tk. őrölt fahéj, 10 dkg kókuszreszelék
  1. Melegítsük elő a sütőt 150 fokon. Elektromos habverővel a szobahőmérsékletű tojásokat kezdjük el habnak felverni.

  2. Mikor már jó habos, de még nem kemény, kanalanként adagoljuk hozzzá a porcukrot. Minden kanál között 30 mp-ig verjük a habot. Adagoljuk, míg fényes, kemény, vágható masszát nem kapunk

  3. A masszát felezzük el, az egyik adagba keverjük óvatosan a kókuszreszeléket, a másikba az átszitált mandulát, kakaóport és fahéjat

  4. Nyomózsákból formázzunk kis kupacokat sütőpapírral bélelt tepsire (2 adagban sütöttem) és 15 perc alatt süssük készre

 
 
 
Megosztom
 

3 megjegyzés

  1. Kata mondta:

    Szia Kriszta,
    a kínálótálat (tortatálat) honnan sikerült beszerezned? Mindenhol keresek szépet, de nagyon nehéz találni…
    Köszönöm,
    Kata

    2013. 01. 10.
  2. Kriszta mondta:

    Ecserin vettem, nagyon szeretem, és sztem egész jó árban 3000 Ft-ért

    2013. 01. 10.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Kapcsolódó bejegyzések