Trüffelkrémes torta

A héten hirtelen szervezett meglepetésbulit tartottunk, a tortasütés volt az egyik feladatom. Reggel 8-kor álltam neki, kilenckor pedig tettem is be a hűtőbe, hogy estére összeálljon. És nem bolti piskótát használtam hozzá, nem ám! Fincsi villámtorta, a még fincsibb villámpiskótával, … Tovább Tovább

És nem bolti piskótát használtam hozzá, nem ám! Fincsi villámtorta, a még fincsibb villámpiskótával, bármikor jól teljesít. A kép is villám volt, bocsánat!

Hozzávalók 28 cm-s tortaformához: piskótához: 6 tojás, 20 dkg liszt, 20 dkg cukor, krém: 20 dkg étcsokoládé, 20 dkg vaj, 3 dl nagyon hideg tejszín, 3 dl narancslekvár, torta beborításához: 10 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaj

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokon. Az egész tojásokat öntsük össze a cukorral és kb. 3 percig verjük elektromos habverővel a legmagasabb fokozaton, míg kifehéredik, habos nem lesz és a sokszorosára nő.
2. Szitáljuk hozzá a lisztet, keverjük tovább, majd öntsük kivajazott, lisztezett formába, és süssük készre 15-20 perc alatt, a duplájára nő meg sütés közben
3. Közben kíméletesen olvasszuk meg a 20 dkg felkockázott étcsokoládét a 20 dkg vajjal egy kis lábosban, tegyük félre hűlni.
4. A kisült tortát hűtsük picit, majd vágjuk ketté, mindkét vágott felét kenjük meg narancslekvárral

5. A tejszínt verjük fel kemény habnak (ekkor engedtem be a duguláselhárítót a konyhába), keverjük el az olvasztott csokival. a vaj és a csoki ahogy megkapja a hideg tejszínt szépen meg is szilárdul. A torta tetejét tegyük vissza a kapcsos formába, (lekvárra felfelé), kenjük rá a csokikrémet, tegyük rá a torta alját (így lesz szép egyenes a torta teteje). Tegyük a hűtőbe
6. A maradék 10 dkg csokit olvasszuk meg a vajjal  és késsel kenve vonjuk be a tortát a csokival. Ez a mennyiség akkor elegendő, ha szép vékonyan kenjük! (eddigre a dugulás is megszűnt a konyhában). Tegyük hűtőbe 4-5 órára a tortát.

 
 
 
 
Megosztom
 

9 megjegyzés

  1. Anonymous mondta:

    Szia!

    Nagyon finom lehet ez a torta, és tényleg egyszerűen hangzik az elkészítése!
    (A recept 1-es pontjában van egy kis elírás, a tojásokat a cukorral verjük fel, gondolom.)

    2012. 03. 08.
  2. Szia Kriszta!

    Szerinted el lehet előző nap is készíteni, vagy másnap már nem olyan jó? (Délután 2-kor kezdődik a zsúr, ha 10-re elkészítem sem tudom 4-5 órára a hűtőbe tenni).

    Illetve:
    Első szülinapra melyik tortát javaslod? Már mindent eszik a gyermek (tojást, epret is), egyedül cukrot nem kaott még?
    Gondoltam erre a tortára, vagy az epres ricottára, vagy a narancskrémes túrósra?
    De nyitott vagyok 🙂

    Nagyon köszi,
    Ági

    2012. 03. 09.
  3. Ági!

    Igen, el lehet, minden tortának jót tesz, ha egy napot áll a hűtőben, megszilárdul a krém, szebben lesz szeletelhető.
    Én első szülinapra inkább könnyebbet készítenék, inkább a narancskrémes túrósat.

    2012. 03. 11.
  4. Nagyon köszi Kriszta, akkor a narancskrémeset csinálom, ricottával és előző nap. Szuper!

    2012. 03. 12.
  5. Anonymous mondta:

    Szia!
    Tiszta cukoromlett lett belőle :o) lapos és gumis… mit ronthattam el? Talán a lisztet már kézzel kellene belekeverni szép lassan, nem pedig géppel? Pedig úgy örültem ennek az egyszerűbb piskótasütési módnak! Mi a tipped?
    Ó.K.

    2012. 03. 23.
  6. Kriszti mondta:

    Szia Kriszta!
    Fiam málnás trüffeltortát kér a szülinapjára,szerinted a narancslekvár helyett mirelit málna pürével is finom lehet?

    2013. 04. 27.
    • Kriszta mondta:

      A csoki a málnával igazi nyerő páros, a málnapürét egy kis zselatinnal szilárdítanám (dzsem állagú legyen), hogy többet lehessen kenni belőle a piskótára

      2013. 04. 28.
      • Kriszti mondta:

        Köszönöm a tippet,hétvégén el is készítem!

        2013. 04. 28.

Hozzászólás a(z) Anonymous bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.