Szépségverseny

Izgalmas hírem van, a Főzd magad! az előzsűrizés után bejutott a döntőbe a Szép Magyar Könyv versenyen. Lehet min izgulnom a nyár elejéig, június 7-én lesz végeredmény (Ádám születésnapja).Az elismerést 1929 óta adják oda minden évben a legszebb, Magyarországon nyomtatott … Tovább Tovább

Az elismerést 1929 óta adják oda minden évben a legszebb, Magyarországon nyomtatott könyveknek. 8 kategóriában osztanak ki elismeréseket, a Főzd magad! az ismeretterjesztő kategóriában indul, illetve versenyben maradt társaival együtt kiállítják majd a XIX, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is április 9-22. között.
A döntőbe kerülést nyilvános meghallgatás-szerű előzsűrizés előzte meg, ahol a 3 tagú bíráló bizottság elmondta véleményét a könyvről. Külön kiemelték a képeket, a könyv egységességét (tartalom, forma, megvalósítás), illetve számos olyan grafikai elemet, amelyen nagyon sokat dolgoztunk, agyaltunk, variáltunk. (pl.: betűtípus színe, fotók szélének eldolgozása, spirálszöveg, formátum, sőt még a papírt emlegették). Már mindezért érdemes volt elindulni a versenyen, a könyvről az az eddigi tapasztalat, hogy mindenkinek tetszik, aki kézbe veszi, de külön öröm, hogy egy szakmai zsűri pont azokat a dolgokat emeli ki szépségként, amelyeken tényleg sokat dolgoztunk, hogy szép legyen. (azért drukkoljatok Ti is!)
itt bele tudtok lapozni.

 
 
 
 
Megosztom
 

42 megjegyzés

  1. Én nagyon szurkolok, mert ez az egyik legszebb könyv, amit valaha kézbe vettem! 🙂

    2012. 03. 22.
  2. Szia!
    Megrendelném a könyvet, be is jelentkeztem az oldalon, de nem találom, hol lehetne átvenni, amennyiben a személyes átvételt jelölöm be. Kérlek írd meg, mivel ettől teszem függővé, hogy futárral kérjem -e, vagy sem.

    Köszönöm! Szép napot!
    Linda
    http://padlizsanvirag.blogspot.com/

    2012. 03. 22.
  3. Duende!
    : ))) ezt mondd el a zsűrinek is!

    Padlizsánvirág,
    nincs ott a cím? ott kelle valahol lennie, de írom: 9. ker. Közraktár u. 20/a, 2-es megállójával pont szemben vagyunk

    2012. 03. 22.
  4. Anonymous mondta:

    Kedves Kriszta!
    Szívből gratulálok a Könyvedhez – gyönyörű munka!! – és nagyon szorítok a versenyhez!
    Jázmin

    2012. 03. 22.
  5. Judit. mondta:

    Gratulálok és tovább drukkolok, hogy dobogós legyen a gyönyörű könyved!

    2012. 03. 22.
  6. Szívből gratulálok és nagyon szurkolok, hogy a megérdemelt első helyen szerepelj a versenyen. Nagyon szép a könyv és főleg hasznos.

    2012. 03. 22.
  7. Drukkolok én is, mert amit eddig láttam belőle az nagyon tetszett! 🙂
    Nekem is lenne egy kérdésem, hogy csak úgy előzetes megrendelés nélkül utcáról is “be lehet esni” egy ilyen könyvért?
    Már régóta tervezgetem kiknek adhatnám ajándékba, s eljött az idő…
    ( A narancsból még két szem van, de nagy sikere volt! 😉 )

    2012. 03. 22.
  8. Anonymous mondta:

    Gratulálok! Jó látni, hogy vannak olyan fórumok, ahol tényleg azt díjazzák, aki sokat dolgozik és igényeset alkot! Remélem, nyertek!
    Zsófi

    2012. 03. 22.
  9. Anonymous mondta:

    Kriszta, elképzelhető, hogy a lapozó linuxon nem működik? (vagy én bénázok, az nem kizárt…..)
    Zsófi

    2012. 03. 22.
  10. Ági mondta:

    Szia Kriszta!

    Azt nem írtad, hogy került be a könyv a zsűrizésbe, nevezted, vagy “szimplán” kiválogatták.
    Persze csak érdeklődés, nem is lényeg, már az a tény, hogy ott van, az is nagy szó, és megérdemelten van ott, mert nagyon szép, és igényes. Nekem mindig a vintage jut eszembe róla…:))

    2012. 03. 22.
  11. Anonymous mondta:

    Még büszkébb vagyok arra a dedikált példányra. 🙂 Hajrá Kriszta! 🙂

    2012. 03. 22.
  12. Remélem, a közös drukk segít : )
    A versenyre nevezni kellett.

    Gyöngyi!
    könyv van a webshop irodájában, lehet érte menni, de egy előzetes telefon vagy rögzíted a rendelést a webshopban az tutibb

    2012. 03. 23.
  13. Visszajelzés: cialis

  14. Visszajelzés: generic for cialis

  15. Visszajelzés: when will cialis go generic

  16. Visszajelzés: buy cialis

  17. Visszajelzés: price of cialis

  18. Visszajelzés: canadian pharmacy cialis 20mg

  19. Visszajelzés: generic sildenafil

  20. Visszajelzés: ed medication

  21. Visszajelzés: pills erectile dysfunction

  22. Visszajelzés: cialis 20 mg

  23. Visszajelzés: rx pharmacy

  24. Visszajelzés: cialis mastercard

  25. Visszajelzés: levitra price

  26. Visszajelzés: generic vardenafil online

  27. Visszajelzés: real casino online

  28. Visszajelzés: slot games

  29. Visszajelzés: casino online games

  30. Visszajelzés: slots online

  31. Visszajelzés: tadalafil 10 mg

  32. Visszajelzés: cash loan

  33. Visszajelzés: cash loan

  34. Visszajelzés: pay day loans

  35. Visszajelzés: generic for cialis

  36. Visszajelzés: generic cialis

  37. Visszajelzés: cialis 5 mg

  38. Visszajelzés: cialis to buy

  39. Visszajelzés: 5 mg cialis

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.