Rozmaringos-csicseriborsós tészta

Pillanatok alatt elkészült a mai ebédem, felpattantam a géptől, “valamit kellene ebédelni”, majd 15 perc múlva ettem is, pedig közben még le is fotóztam. Villámgyors vacsorának is ajánlom, finom, egyszerű, nem kell vele sokat vacakolni. Mi került bele? Gyakorlatilag az … Tovább Tovább

Mi került bele? Gyakorlatilag az első dolog, amit megláttam a spejzpolcon. Ez nem volt más, mint egy konzerv csicseriborsó. Következő pillantásom a tésztára esett, majd gondolatban hozzátettem a citromot, a rozmaringot és a petrezselymet. Ez volt 1 perc, a maradék 14-ben megfőztem és lekattintottam.

Hozzávalók 2 főre: 40 dkg-s konzerv csicseriborsó, 25 dkg tészta (mezze maniche rigate a fotón), csokor petrezselyem, 1 citrom, 1 db szardella (akár el is hagyható, ha nincs, igazán csak az ízek mélyítéséhez használom, és szinte mindenbe beleteszem már), 1 gerezd fokhagyma, extra szűz olívaolaj, 2 ágacska friss rozmaring, só, frissen őrölt bors

1. Tegyünk fel egy nagy fazék vizet forralni, ha lobogva forr, sózzuk, öntsük bele a tésztát
2. Közben aprítsuk fel a fokhagymát, és a rozmaringot. Serpenyőben melegítsük az olajat, tegyük bele az előzőket, adjuk hozzá a lecsöpögtetett csicserit, a szardellát, a citrom lereszelt héját, pár csepp levet.
3. Melegítsük át a keveréket, sózzuk, borsozzuk, ha kész adjuk hozzá a felaprított petrezselymet is
4. Ha megfőtt a tészta, szűrjük le, keverjük el a csicseris feltéttel.

*Kis parmezán esetleg kerülhet rá, vacsorára pedig testesebb, citrusos fehérbort ajánlanék hozzá. A napokban ittam 2008-as Kerkaborum-ot, gondolatban összepárosítva jól működik. Nekem most ebédre maradt a víz hozzá. Viszont extraságként szűretlen újolajjal locsoltam meg.

 
 
 
 
Megosztom
 

45 megjegyzés

  1. Anonymous mondta:

    Fantasztikus. Nálam 15 perc alatt még a tésztavíz sem forr fel.

    2011. 10. 26.
  2. Megint kérdezek:”szűretlen újolajjal” mit értsek ez alatt?

    2011. 10. 26.
  3. Rita!

    Olyan mint az újbor, nagyon friss, nagyon gyümölcsös, idei olívaolaj. Pár hete még a fán volt a bogyó. Szüretkor ez készül elsőnek, kis tételben, rettentő illatos, gazdag.

    2011. 10. 26.
  4. Mozzarelli!

    rettentő egyszerű, laktató és finom. Én is nagyon szeretem ezt a tésztát, nagyon jól illik a darabos szószokhoz, karakteres ízekhez. Rusztikus, parasztos. Érdekes, hogy a másik nagy kedvencem ennek pont az ellentéte, a vékony spagetti.

    2011. 10. 28.
  5. StevBory mondta:

    Mejor Dia Para Tomar Propecia online pharmacy Viamed Where To Buy Generic Isotretinoin Isotrex Shop Cialis Originale Italia

    2019. 07. 28.
  6. Visszajelzés: Generic cialis online

  7. Visszajelzés: cialis 20mg price

  8. Visszajelzés: cialis professional

  9. Visszajelzés: buy cialis online

  10. Visszajelzés: discount cialis

  11. Visszajelzés: cialis

  12. Visszajelzés: tylenol order

  13. Visszajelzés: generic cialis

  14. Visszajelzés: men's ed pills

  15. Visszajelzés: best erectile dysfunction pills

  16. Visszajelzés: canada online pharmacy

  17. Visszajelzés: online canadian pharmacy

  18. Visszajelzés: Buy cheap cialis

  19. Visszajelzés: cialis mastercard

  20. Visszajelzés: online vardenafil

  21. Visszajelzés: vardenafil for sale

  22. Visszajelzés: vardenafil canada

  23. Visszajelzés: buy cialis

  24. Visszajelzés: slot machines

  25. Visszajelzés: online casino usa

  26. Visszajelzés: real money online casinos usa

  27. Visszajelzés: free slots

  28. Visszajelzés: careprost vs latisse

  29. Visszajelzés: cialis without a doctor prescription

  30. Visszajelzés: personal loan

  31. Visszajelzés: loans online

  32. Visszajelzés: payday advance

  33. Visszajelzés: cialis 20

  34. Visszajelzés: buy cialis

  35. Visszajelzés: cialis 5 mg

  36. Visszajelzés: new cialis

  37. Visszajelzés: cialis 5 mg

  38. Visszajelzés: buy hydroxychloroquine online

  39. Visszajelzés: casino online slots

  40. Visszajelzés: casino online slots

  41. Visszajelzés: hollywood casino

  42. Visszajelzés: buy cialis

  43. Visszajelzés: keto salad dressing

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.