Csigazsemle

Úgy nézzétek ezeket a csodás zsemléket, hogy Ádám fiam formázta őket. Úgy bizony! Olyan lelkesen segít nekem minden konyhai dologban (lásd a múltkori tésztát is). Szóval szépek lettek, az anyai büszkeséget meg nézzétek nekem el.Évek óta készítem a hosszú kelesztésű … Tovább Tovább

Évek óta készítem a hosszú kelesztésű kenyeret, nemrég rátaláltam a kedvenc vajas-joghurtos tésztámra is, azonban jó ideje foglalkoztat, hogyan tudnék hosszú kelesztéssel vajas-joghurtos tésztát készíteni, vagy ehhez valami hasonlót, hogy megfelelő állagú, zsemleszerű péksüteményt süthessek. Tejes-vajas-joghurtos tésztát nem mertem 12+ órán át keleszteni, (bár ne tudom, mitől félek, ha nem jó, maximum kidobom), így a panettone mintájára, különböző fázisokban, csúsztatott kelesztéssel raktam össze a tésztát. Az eredmény nagyon-nagyon jó lett, könnyű, de mégis tartalmas, és ami a lényeg nem csak frissen, hanem később is szinte 100%-os élményt nyújt a tészta.

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 2 tk. szárított élesztő, kb. 1,5 dl tej, 3 dkg vaj, 1 dl natúr joghurt, só, 1 tojás

1. Keverjük el a liszt felét egy csapott tk. szárított élesztővel, 1 tk. sóval és kb. 1,5 dl vízzel. keverjük kanállal össze (mint a dagasztás nélküli kenyeret), és kelesszük minimum 12 órán át
2. 12 óra elteltével keverjük hozzá a maradék 30 dkg lisztet, sót, egy tk élesztőt, kb.1,5 dl tejet, a vajat és a joghurtot
3. Dagasszuk alaposan össze a tésztát, míg teljesen homogén, ruganyos és matt nem lesz
4. Kelesszük 2 órán át, majd osszuk a tésztát 8 részre. Sodorjunk kukacokat a tésztából, csiga alakban tekerjük fel. Helyezzük őket lisztezett sütőlemezre, közben a sütőt melegítsük elő a legnagyobb fokozaton. Kelesszük további 30 percig a csigákat, kenjük meg őket a felvert tojással, majd kb. 15-20 perc alatt süssük készre

 
 
 
 
Megosztom
 

11 megjegyzés

  1. Megcsináltam a nőklapjás hamburgerzsemlédet, nagyon jó lett. A lányom úgy rákapott, hogy kenyér helyett is azt akarja enni, úgyhogy már van belőle a mélyhűtőben is. Köszi, ezt is kipróbáljuk.

    2011. 04. 15.
  2. Zsuzsi!

    Tőled kaptam akkor minap azt a szép zsemlésképet? Nagyon hasonló lesz ez is, de egy kicsit könnyebb, lukacsosabb a szerkezete

    2011. 04. 15.
  3. : ) akkor egy másik Zsuzsi volt. 2 napja jött a levél, azt hittem azonos zsemlékről van szó: )

    2011. 04. 15.
  4. Szia Kriszta!

    Probald ki Limara levendulas briosat, en a hutoben kelesztem kb.1,5 orat, utana formazom es a tepsiben ejszakara a hutoben hagyom megkelni, reggel tojassal lekenem majd a hideg sutot 180 fokra allitva sutom. Amig megmosakszom es felebresztem a gyerekeket kesz is a pihe-puha friss brios. A teszta teljesen hasonlo joghurtos.
    Moni

    2011. 04. 16.
  5. Szia!
    Megsütöttem, Isteni! 🙂
    Finom, puha, nem fullasztó!
    Köszi a receptet!!!!
    http://bogyokonyha.blogspot.com/2011/04/csigazsemle.html

    Ui: A só mennyisége kicsit összezavart! Az első pontban hozzáadsz a tésztához 1 tk sót. Aztán a 2. pontban is hozzáadsz még sót, viszont ott már nincs mennyiség. Mind a kétszer kell bele só?
    Én csak egyszer tettem bele és nem tűnik sótlannak, bár talán még egy icipici elférne benne (de az én sóízlésemre nem lehet hagyatkozni, mert mindent sósabban eszek mostanság…). 🙂

    2011. 04. 19.
  6. oké, akkor beleírok még egy kis sót a receptbe… 🙂
    Köszönöm, hogy megkukkantottad. 🙂

    2011. 04. 20.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.