Habos málnatorta

Ehhez a tortához egy fotó adott ihletet ott, szemmel láthatólag friss málnából készült. A receptet ezért el sem olvastam, tudtam, úgyis variálnom kell, ha valami hasonlót szeretnék. Így fagyasztott málnával, hozzám képest erősen túl lett bonyolítva a dolog, plusz két … Tovább Tovább

Így fagyasztott málnával, hozzám képest erősen túl lett bonyolítva a dolog, plusz két művelettel kiegészült a torta: egyrészt a málnát fel kellett főzni, zselésíteni, megvárni míg kihűl, a habsapkát pedig a zselé miatt külön sütöttem rá. Nem mertem együtt sütni, mert a zselé nagyon lágy volt. (bár a cél itt ez is volt). Férjemnek készült ünnepi sütinek, így természetesen megérte a fáradozás. : ) Egy szempillantás alatt elfogyott, nyáron biztos többször újrasütöm az egyszerűbb verziót, mikor együtt sül a tészta, krém, málna és a hab.

Hozzávalók: tésztához: 15 dkg liszt, 10 dkg vaj, fél tojás sárgája, 0,3 dl tej, 2 teáskanál cukor, nagy csipet só; töltelék: 25 dkg ricotta, 4 evőkanál cukor, 3 evőkanál tejföl, málnazselé: 25 dkg fagyasztott málna, 3 lap zselatin, 4 evőkanál cukor, habsapka: 2 szobahőmérsékletű tojásfehérje, 20 dkg porcukor, csipet só

1. Késsel kockázzuk fel a vajat, kézi mixerrel keverjük hozzá a tojássárgáját, a tejet és a cukrot. Szitáljuk hozzá a lisztet, keverjük kb. 1 percig a mixerrel. Ettől még nem áll össze a tészta, morzsás lesz. Kézzel 2-3 mozdulattal gyúrjuk egybe. (ne melegítsük sokáig!) Tegyük 2 órára a hűtőbe (de mehet egy éjszakára is)
2. Nyújtsuk ki a tésztát, helyezzük úgy a tortaformába, hogy legyen 3 cm-s pereme, a felesleget vágjuk le. Villával szurkáljuk meg alaposan a torta alját, tegyük vissza hűtőbe 30 percre.
3. Keverjük krémesre a ricottát a cukorral és a tejföllel, simítsuk a tortára, tegyük be sülni a sütőbe 30-35 percre
4. A málnához adjunk 3-4 kanál cukrot, 1 dl vizet és forraljuk fel, laponként adjuk hozzá és keverjük el benne a zselatint. Hagyjuk hűlni, tegyük hűtőbe, mikor már nem folyós, tegyük a tortára
5. A szobahőmérsékletű fehérjéket verjük fel, de még ne keményre, kanalanként adagoljuk hozzá a porcukrot. Minden kanál között verjük a habot 1 percig, fényes, vágható masszát kapunk. Habzsákból, szilikonos sütőlapra nyomjunk kör alakban kis kupolákat a habból, 150 fokra melegített sütőben süssük 30-35 percet. ha kihűlt etygük a tortára

A nyári változatnál a ricottakrémre szórjuk a málnát, erre tesszük a habot, majd együtt tesszük be sülni 180 fokos sütőbe 30 percre. Kicsit egyszerűbb : ) Eperből és rebarbarából is működhet majd.

 
 
 
 
Megosztom
 

33 megjegyzés

  1. Csodás! 🙂
    Remélem jó sok málna lesz az idén a hegyen. 🙂

    (Még van 2 kisüveg málnalekvárom a spájzban, őrizem mint Prométeusz a tüzet…)

    2011. 03. 09.
  2. Kriszta,ez nagyon szép…és a fotó is!
    A Nl konyhás receptjeid is jók meg a krémsajt!

    2011. 03. 09.
  3. Mesés!!! Ki kell próbálnom! DV, gondolatolvasó vagy, épp málnamánia tört ki rajtam, és málnás bonbonokban tobzódom. Kell ez a torta is, fő a változatosság 🙂

    2011. 03. 09.
  4. igen, 18 cm-s forma, nálam ez a standard
    étcsokis málnás bonbont nagyon el tudok képzelni, imádom ezt a párost, ahogy a málnát is
    Duende!
    azért ne sokáig őrizd, egyétek meg!
    és nem csak szép volt, hanem nagyon finom is, a gyerekek nem ették (A nagyobbik csak a habtetőt, a kicsi nem eszik igazán édességet), ketten nagyon hamar eltüntettük, így közeli képre már nem maradt idő : )

    2011. 03. 09.
  5. Gondoltam, hogy emberi mulasztás az oka. 🙂 Finom és mutatós étellel először a fotóst kell kínálni.

    2011. 03. 09.
  6. csak egy ötlet, nem biztos, h.jó, a habra: a wind-hab, rátenni a tortára, és pisztollyal, egy kis színt adni neki???
    amúgy mentettem és nagy sikere lesz a málna szezonban!

    2011. 03. 09.
  7. de, jó ötlet, nekem is eszembe jutott, de nekem még mindig nincs pisztolyom, pedig már árulom is : )

    2011. 03. 09.
  8. Anonymous mondta:

    ahhoz nem fiatal, hogy össze-vissza lopkodjon mindenkitől, és ebből éljen? 🙂 nem fiatal, hanem brutálisan pofátlan.
    viszek is a tortádból. ja, már nincs belőle. 🙂

    2011. 03. 09.
  9. Anonymous mondta:

    Istenien néz ki, és a málnát is imádom, de ez komoly, hogy fél tojás sárgája? 🙂 Meg 18 centis tortaforma? Csak kíváncsiságból: miért sütsz mindig ilyen apró adagokat? (Azt már saját bőrömön megtanultam, hogy a receptjeid hozzávalóit mindig legalább duplázzam, másképp nem jut mind az 5 embernek) 😀

    2011. 03. 09.
  10. Nagyon örültem tegnap ennek a csodás tortának, gyorsan el is készítettem a férjem születésnapjára, de a saját ízlésünk szerint változtattam rajta. Sütöttem egy vékony piskótát, erre jött mascarpone, vaníliarúd kikapart magjával és mézzel. A málnát botmixeltem és átpasszíroztam, a habhoz pedig elég volt a fele cukor:)
    Nagyon-nagyon finom lett, sikert aratott. A gyerekek nálunk sem falták be egyben, a habot és a krémeket ették.

    2011. 03. 10.
  11. Anonymous mondta:

    Ha az angol és francia gasztroblogok között szétnézel, a képek 70 %-a ilyen jellegű. Biztosan ők is innen “nyúlták” :)). Egyébként a fotó szép.
    Üdv. Andi

    2011. 03. 10.
  12. Anonymous mondta:

    andi, uncsi ez a szöveg, reni társasága mindig ezzel védekezik. mennyei édesség nikitől szanaszét lopta az esküvői szórólapját, mind a mai napig az van neki, amit tőle nyúlt, vagyis lopott. 🙂 niki megváltoztatta, erre a másikat is ellopta. elképesztően pofátlan a csaj, szánalom, hogy mit meg nem enged magának. nézni kell, nem csak látni. 😉

    2011. 03. 10.
  13. Anonymous mondta:

    Én nem ismerem sem nikit, sem renit, az utóbbi blogját szoktam olvasni, ettől még úgy gondolom nem vagyok a “társasága”. Vitatkozni meg pláne nem fogok ismeretlenekkel az ismeretlenekről, a semmiről csupán rosszindulatból. Azt látom Te nagggyon képben vagy. Lezártam. Üdv. Andi

    2011. 03. 10.
  14. Elnézést, csak a rosszindulatú névtelen megjegyző miatt írom:
    Félreérthető volt a mosoly hozzászólásom. Dolce Vitának szólt,a málnalekvárral kapcsolatban.

    2011. 03. 10.
  15. duende!
    Milyen helyes hogy tisztáztad, nagyot csalódtam volna benned!
    Egyébként nem is értem miért kell mindig belekötni valakibe?
    Névtelen–>: ??
    ez jobb a “lelkednek”?

    2011. 03. 10.
  16. Anonymous mondta:

    névtelen a névtelennek, hogy szaporodjanak a kommentek:
    Mindig is szerettem ezt a blogot, mert maximum 1-2 hetes késéssel olvashatom a BBC Food-ban látott recepteket “hasonló” fotókkal magyarul.

    2011. 03. 11.
  17. utalással a recept forrására. : ) Ha konkrétan megfőzök valahonnan vmit, legyen az könyv, újság stb, megnevezem

    2011. 03. 11.
  18. Anonymous mondta:

    Kedves Kriszta, előre is elnézést alábbi hozzászólásomért, mert nem igazán szeretek jó hangulatú blogokra személyeskedéssel berongyolni, de Első Névtelennek írnék valamit: Reni blogját én sem találom feltétlen eredetinek, de igaz, hogy nagyon fiatal, annyi idős korban kevés embernek van kiforrott stílusa, legyen szó bármilyen területről, ezt azért vedd figyelembe. Biztosan vesz ötleteket a tapasztaltabbaktól, de nem gondolnám, hogy tudatos koppintás ez részéről, inkább útkeresés. Pár év múlva biztos egyedibb és egységesebb lesz az ő blogja is, és hát már most is sokan szeretik.
    És hogy valami témába vágót is írjak: gyönyörű ez a torta, ha szezon lesz, teszek rá egy kísérletet, hogy elkészítsem, de a habcsók nálunk nem nagyon megy – anélkül van értelme belevágni?
    Zsófi

    2011. 03. 13.
  19. Anonymous mondta:

    Kedves Kriszta!

    Szombaton elkészítettem a tortát, ám a fagyasztott málnát úgy használtam, mintha frisset szórnék rá. Az eredményről csak annyit, hogy vasárnapra már egy morzsa sem volt belőle. Fantasztikusan finom lett, a férjemnek és a gyerekeknek is nagyon ízlett! Köszönjük a receptet!
    Ibolya

    2011. 03. 14.
  20. Örülök, hogy a torta sikert aratott. Én nem mertem rászórni a fagyasztott málnát, És akkor egy lépésben is sütötted?
    Zsófi!
    hab nélkül is megy, de az sokat dob rajta.

    Szerintem Reni nem nagyon fiatal, saccra a 20-as évei közepén járhat. Ez a fiú pl tényleg nagyon fiatal, 13 éves, hogy ő 100%-ban újrafotóz egy meglévő beállítást az természetes

    http://www.mega-zooom.blogspot.com/,

    2011. 03. 14.
  21. Zanzibar mondta:

    Random ráklikkeltem magyar gasztroblogok által olvasásra ajánlott külföldi gasztroblogokra, és ez a “fehérre mázolt deszka” háttérstílus meglehetősen mindennapos. Úgyhogy akkor DV lopta X blogról, az meg Y blogról, stb? Én sosem értem ezt a lopás-őrületet a magyar blogokon, biztos mert én nem írok, de ha megnézem a Reni blogját, akkor azt látom belőle, hogy egy kedves lány, örömmel írja a blogját és igazán szép képei vannak. Ebből mi kára van ennek a blognak? Vagy ha neadjisten megtetszik neki ennek a blognak egy képe, és egy hasonló beállítást készít, akkor miért károsítaná ezzel meg Dolce Vitát? Talán le van védve a “fehér deszka előtt tulipán” kreáció DV által? Ezt a blogot annyi ember szereti, hogy kétlem, hogy olyan rettentő fontos lenne, hogy más blogon is vannak hasonló képek.

    2011. 03. 15.
  22. Anonymous mondta:

    Igen, egy lépésben sütöttem, mivel a két manóka mellett nem volt időm több részben, de így is fantasztikus lett. Tegnap a citromos habcsók torta készült el…valami isteni..a kisfiam vacsora után egy teljes szeletet megevett belőle. A gond csak az, hogy mára már csak egy szelet árválkodik a tálon. Aminek nagyon örülök, hogy olyan gyönyörű lett, mint a képen!

    Ibolya

    2011. 03. 16.
  23. Pimella Pompo mondta:

    Elkészítettem ezt a remek tortát. Eperrel, és fekete+piros ribizlivel, mert az epernek magában nem volt színe. Nagyon mennyei lett, és roppant könnyed élvezet ez a süti. Viszont hosszadalmasabb az elkészítés, mint vártam, de érthető okokból: én is külön sütögettem a habhalmokat…

    2013. 05. 31.
    • Kriszta mondta:

      igen, ez így sajnos időigényesebb, de a sütiért megéri : )

      2013. 06. 03.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.