Fokhagymás rostélyos

A héten nálam már Karácsony van, minimum 10-féle süti készül konyhában a napokban. Elsőre fura volt a szikrázó napsütésben, egy szál pólóban a szabadban karácsonyi hangulatot “stylingolni”, de előre kell dolgozni. Hogy ne kapjak cukormérgezést (és Ti se) itt egy … Tovább Tovább

Hogy ne kapjak cukormérgezést (és Ti se) itt egy finom húsos recept, amely nagyon praktikus volt, több szempontból is. Egy lábosban, (majdnem) egyszerre tettem oda sülni a húst, a köretet és a kiegészítő mártást is. 10 perc alatt meg is volt az előkészület, majd 2 óra múlva (magától) az egyszerű, de isteni ebéd. Ilyen sűrű, fotózós időszakban nem is lenne többre energiám.
Kaptam a múlt héten egy kerámiabevonatos edényt, ebben sült mindez, illetve a praktikumban az edénynek is volt szerepe. Mindig is szerettem volna egy olyan edényt, amiben tudok fent a gázon körbesüthetem a húst, majd ugyanebben berakom a sütőbe. (konkrétan Jamie-s filmekből kattantam rá). A teflonjaimnak viszont mindnek van füle, a sütés így kizárt, mindig újabb edény kellett ehhez. Ennek a nem mellesleg irtó jól kinéző edénynek (a tálalást is ebben tudtam le) fedelestül, mindenestül süthető a füle. Ránézésre nem mondanám meg, de az. Körbesütöttem benne a húst, ráraktam a fedőt és ment a sütőbe, majd onnan az asztalra. Nekem találták ki.
Már korábban is láttam ezeket a kerámiabevonatos lábosokat, serpenyőket, de nagyon nem kavartak fel. Elsőre azt hittem, valami dizájn teflon, ami éppen fehér. Most megtudtam, hogy ez egy vékony kerámiabevonat a fémen, amely nagyon jó tapadásmentességet biztosít, nehéz megsérteni és szerintem jobban is tisztítható, mint a hagyományos teflon. Első tapasztalatra nagyon bevált, a húst gyönyörűen körbesütöttem rajta, de esélye sem volt leragadni, a sütőben sütéskor sem tudott ráégni a fröcskölődő zsír. Az enyém mérete pedig akkora, hogy egy csirke is belefér és woknak is használhatom.

Hozzávalók: 1 kg rostélyos egyben (az enyém egy nagy henger volt, rostélyost nem láttam még így árulni), 1 kg krumpli, fejenként 1 nagy fej fokhagyma, sok-sok rozmaringág, babérlevél

1. Melegítsük elő a sütőt 150 fokon. Borsozzuk, majd kötözzük körbe a húst babérlevéllel, rozmaringágakkal
2. Forrósítsunk fel egy serpenyőt, öntsünk rá kevés olajat, nagy lángon süssük kérgesre a hús minden oldalát
3. Adjuk mellé a hámozott, felkockázott krumplit, a félbevágott fokhagymafejeket, rozmaringot. Sózzuk a krumplit.
4. Fedjük le süssük 150 fokon két órán át.* Szeleteléskor sózzuk, mi fekete sóval ettük. Marhahúsra kifejezetten ezt szeretem.

* Ettől a sütéstől a marhahúsnak sült-főtt hús állaga lesz. Nagyon omlós, puha marad. Ideális kiegészítője a krémesre sült fokhagyma

 
 
 
 
Megosztom
 

127 megjegyzés

  1. Anonymous mondta:

    Szia,

    meg tudnád mondani az edény márkáját, és hogy hol vetted?
    Én is ilyen paraméterű edényt keresek éppen!

    Köszi: Ildi

    2010. 09. 21.
  2. Anonymous mondta:

    Ismét egy meggyőző fotó…
    Naív a kérdés, de mi az a fekete só?

    2010. 09. 21.
  3. Köszönöm, pedig csak egy gyors elkapott kép, bár tényleg élethű
    Durva tengeri só, ami sztem szénnel színezett. Nekem marhahúsra és nyers tengeri halakra illik nagyon.

    2010. 09. 22.
  4. de örülök,hogy kipróbáltad és bevált!

    Itt Olaszországban nagyon népszerű, lassan tényleg kiszorítja a teflont, (ami már nem is teflon)de nekem még nincsen.
    majd most veszek egyet!

    2010. 09. 22.
  5. Ludmilla mondta:

    A keràmiabevonatos edènyt csak ajànlani tudom èn is mindenkinek! Nekem egy ilyen serpenyom van kb 4-5 hònapja, csodàlatos! Ahogy ìrod, mèg konnyebb tisztìtani, mint a teflont, nem karcolòdik ès ami mèg nagyon fontos: biztos tudjàtok, hogy a megkarcolòdott teflont azèrt sem szabad hasznàlni, mert egèszsègre kàros anyagok juthatnak a sèrult bevonatbòl az ètelbe. Na, ez a veszèly keràmiànàl nincs!

    2010. 09. 22.
  6. A KIKA oldalán nem találtam, de közben ráakadtam a http://www.bialetti.hu-ra meg a http://www.kavebolt.net-re. Mind a két oldalon kapható, sőt a márka csalás egyéb termékei is.
    6200 Ft körül van az ára, teljesen jó! 5 év garancia van rá.
    Szóval engem is nagyon megfogott! Remélem valamelyik családtagom megjutalmaz vele.;)
    Milyen jó, hogy mi már nem alumínium konyhai kellékeken élünk!
    Kriszta lassan szerződhet veled a cég, elég jól rákattantunk!
    …de emlékszem, hogy a tésztagép amit bemutattál, annak is nagy sikere volt.:)

    2010. 09. 22.
  7. Késő van:( márkacsaládot és nem csalást szerettem volna írni. Mennyivel jobb ára van, mint egy Zepternek!

    2010. 09. 22.
  8. Igyekszem olyan dolgokat ajánlani, ami tényleg jó, konkrétan, ami nekem bevált, megspórolva ezzel másnak a keresgélést, kísérletezést. Lehet, hogy a honlapon még nincs, de az áruházban sztem lehet kapni

    2010. 09. 23.
  9. Anonymous mondta:

    Sziasztok!

    A Coop újságban láttam, hogy ilyen edényeket többféle méretben lehet kapni jövő héttől hűségpontokért…azt hiszem..csak futólag láttam!!

    Enikő

    2010. 09. 23.
  10. Anonymous mondta:

    Kedves Kriszta, a Bialetti honlapján a fekete színű láboshoz oda van írva, hogy 230 fokig sütőben is használható, a piroshoz nincs – ez azt jelenti, hogy csak a feketét lehet sütőbe tenni, vagy a piros mellől lefelejtették? Mondjuk a fekete drágább is…

    2011. 11. 01.
  11. A füle miatt nem használható sütőben a piros, a feketének van olyan szilikon füle, amit sütőbe is lehet tenni

    2011. 11. 01.
  12. Visszajelzés: Brand cialis

  13. Visszajelzés: is cialis generic

  14. Visszajelzés: cialis 5mg price

  15. Visszajelzés: cialis 20mg

  16. Visszajelzés: cialis daily cost

  17. Visszajelzés: ventolin no prescription

  18. Visszajelzés: naltrexone price in india

  19. Visszajelzés: cialis savings card

  20. Visszajelzés: careprost online mail-order pharmacies

  21. Visszajelzés: generic sildenafil

  22. Visszajelzés: male ed pills

  23. Visszajelzés: men's ed pills

  24. Visszajelzés: ed pills for sale

  25. Visszajelzés: canada online pharmacy

  26. Visszajelzés: online pharmacy

  27. Visszajelzés: canadian online pharmacy

  28. Visszajelzés: Buy cialis

  29. Visszajelzés: Buy cialis online

  30. Visszajelzés: levitra coupon

  31. Visszajelzés: levitra pills

  32. Visszajelzés: vardenafil dosage

  33. Visszajelzés: slot games online

  34. Visszajelzés: ocean casino online

  35. Visszajelzés: online slots real money

  36. Visszajelzés: slots online

  37. Visszajelzés: tadalafil liquid

  38. Visszajelzés: cash loan

  39. Visszajelzés: online payday loans

  40. Visszajelzés: pay day loans

  41. Visszajelzés: cialis generic

  42. Visszajelzés: buy cialis

  43. Visszajelzés: cialis 5 mg

  44. Visszajelzés: 20 cialis

  45. Visszajelzés: generic for cialis

  46. Visszajelzés: buy hydroxychloroquine online

  47. Visszajelzés: doubleu casino

  48. Visszajelzés: casino world

  49. Visszajelzés: online casinos

  50. Visszajelzés: jackpot party casino

  51. Visszajelzés: discount cialis

  52. Visszajelzés: cialis pill

  53. Visszajelzés: cialis 5 mg

  54. Visszajelzés: buy cialis pills

  55. Visszajelzés: play casino

  56. Visszajelzés: casino online slots

  57. Visszajelzés: http://droga5.net

  58. Visszajelzés: buy cialis online cheap

  59. Visszajelzés: cialis canada

  60. Visszajelzés: cialis side effects alcohol

  61. Visszajelzés: cialis over the counter canada

  62. Visszajelzés: cialis tablets for sale

  63. Visszajelzés: generic cialis safety

  64. Visszajelzés: cialis tadalafil

  65. Visszajelzés: lasix without script

  66. Visszajelzés: cost of ivermectin

  67. Visszajelzés: order prednisone 10mg

  68. Visszajelzés: ivermectin 50 mg

  69. Visszajelzés: generic ivermectin for humans

  70. Visszajelzés: cialis

  71. Visszajelzés: lasix 12

  72. Visszajelzés: stromectol 6mg

  73. Visszajelzés: cialis walmart

  74. Visszajelzés: where to buy cialis

  75. Visszajelzés: generic sildenafil pills online

  76. Visszajelzés: generic for cialis tadalafil

  77. Visszajelzés: ivermectin 3 mg tablet dosage

  78. Visszajelzés: buy cialis online

  79. Visszajelzés: generic cialis daily

  80. Visszajelzés: order cialis online

  81. Visszajelzés: prednisone 20mg tab

  82. Visszajelzés: merck antiviral covid pill

  83. Visszajelzés: how to get cialis pills

  84. Visszajelzés: tadalafil otc

  85. Visszajelzés: buy generic stromectol

  86. Visszajelzés: prednisone side effects in dogs

  87. Visszajelzés: generic cialis tadalafil

  88. Visszajelzés: tadalafil pills

  89. Visszajelzés: borgata online

  90. Visszajelzés: ivermectin sale

  91. Visszajelzés: online casinos for real money

  92. Visszajelzés: buy doxycycline online australia

  93. Visszajelzés: cheap tadalafil

  94. Visszajelzés: ivermectin pills for people

  95. Visszajelzés: top online casinos

  96. Visszajelzés: ivermectin 8000 mcg

  97. Visszajelzés: injectable ivermectin

  98. Visszajelzés: ivermectin cream canada cost

  99. Visszajelzés: where to buy ivermectin online

  100. Visszajelzés: buy ivermectin 12 mg for humans

  101. Visszajelzés: order ivermectin online

  102. Visszajelzés: ivermectine kopen

  103. Visszajelzés: lasix uk buy

  104. Visszajelzés: lasix 200

  105. Visszajelzés: stromectol buy europe

  106. Visszajelzés: ivermectin 10 mg

  107. Visszajelzés: ivermectin over counter

  108. Visszajelzés: ivermectin 12 mg

  109. Visszajelzés: topical ivermectin for scabies

  110. Visszajelzés: luckyland casino play

  111. Visszajelzés: stromectol 3mg cost

  112. Visszajelzés: ivermectin use in humans

  113. Visszajelzés: ivermectin side effects

  114. Visszajelzés: stromectol ivermectin buy

  115. Visszajelzés: cialis over the counter at walmart

  116. Visszajelzés: ivermectin uk coronavirus

  117. Visszajelzés: topical ivermectin cost

  118. Visszajelzés: buy ivermectin for humans

  119. Visszajelzés: ivermectin cost in usa

  120. Visszajelzés: ivermectin use in india

  121. Visszajelzés: purchase oral ivermectin

  122. Visszajelzés: stromectol 3mg over the counter

  123. Visszajelzés: buy propecia walmart

  124. Visszajelzés: buy generic propecia online cheap

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.