Az öt föld

Riomaggiore Le 5 terre, így hívják olaszul ezt a mesés vidéket. Ligúria tartomány déli részén, a 5 terre nemzeti parkban található öt falu a világörökség része. Ahogy korábban írtam, itthon még kevesen ismerik, az olasz tengerpartól hamarabb ugrik be Jesolo … Tovább Tovább

Ahogy korábban írtam, itthon még kevesen ismerik, az olasz tengerpartól hamarabb ugrik be Jesolo vagy Bibione.
A partszakasz ezen részét is az amerikaiaknak “köszönhetjük”, kb. úgy ahogy a pizzát is. A 80-as években egy Rick Steves nevű amerikai újságíró (ma ismert útikönyv szerző) járt itt, beleszeretett az akkor még képeslapárusmentes, csendes halászfalvakba, majd megismertette őket a világgal. Én is amerikaiaktól hallottam először a helyről, az ő tanácsukra látogattunk el ide először pár napra, majd most a gyerekekkel hosszabb időre.
Az öt falut is a tenger és a hegy találkozása teszi karakteressé, úgy ahogy az egész tartományt, hiszen Ligúria keskeny vidékét nyugatról a tenger, északról és keletről az Alpok és az Appenninek határolják. A hegy és a tenger kettőssége nagyjából meg is határozza, mivel lehet errefelé foglalkozni: hajózással és halászattal. A kopár sziklák lejtőit évszázados kemény munkával teraszos termőterületté alakították: olajfák és szőlőtőkék süttetik magukat a napfényben.
A tenger egyszerűen lenyűgöző, kristálytiszta, vakítóan kék. (és nem túl sós, nem úgy, a szardella, de erről majd egy későbbi bejegyzésben). Az öt falu (északról: Monterosso, Vernazza, Corniglia, Manarola, Riomaggiore) nagyon hasonló ugyanakkor mindegyik nagyon más. Ebben az a jó, hogy mindenki megtalálja, mire vágyik.
Gyerekekkel a legjobb Monteresso, ennek a városkának van “rendes” strandja, keveset kell lépcsőzni, van játszótér, focipálya, esti jövés-menés a parti sétányon. Itt egy új városrész is kapcsolódik a régi településhez, ez a legnagyobb a 5 terre falvai közül. Ennek ellenére az egész még mindig nem zsúfolt, az óváros gyönyörű, ahol sok esti program van. (voltunk Puccini áriaesten, jazz koncerten)

A bejárati ajtónk kilátása, a teraszról láttuk mind a 4 másik falut
Monterosso és Manarola

Vernazza igazi ékszerdoboz, itt a legnagyobb az egynapos turizmus. Itt van egy kicsike homokos strand a városi öbölben, de a (motoros) csónakok is itt kötnek ki, a víz itt nem annyira tiszta. Kinnt a szikláknál már persze gyönyörű tiszta a víz.

Corniglia

Corniglia a legcsendesebb, lévén a település a magasban van, nem ér le a tengerig, kevesebben szállnak ki a hajóból, vonatról. Manarola és Riomaggiore hasonlít egymásra a legjobban, ahogy a keskeny, színes halászházak sorakoznak egymáson a szűk sziklahasadékban. Ezek sem annyira turistásak. Jó kondiban lévőknek és jó úszóknak (ugróknak : )) ajánlom. Itt nincs klasszikus beach, sziklákról lehet az átlátszó kékes-zöld tengerbe ugrani. Gyerekek nélkül én Riomaggiorét választanám, annyira varázslatos, lelassult, mesebeli. Nekem a Tehetséges Mr. Ripley Morcibellója (ha jól emlékszem így hívták a filmbéli falut) jut eszembe. (Aki a filmet nem látta, pótolja!) Riomaggioréban búvárbázis is működik.

Riomaggiore

A falvak között gyalog : ), vonattal és hajóval lehet közlekedni. Az autót felejtsük el, egyedül Monterossonak van parkolója lennt a városban, szezonban viszont itt is nehéz helyet találni. A falvakat tengerre néző túraút köti össze, tavasszal és ősszel a fürdés helyett a világ egyik legszebb helyén lehet túrázni. Mi a legrövidebb szakaszt, amely Riomaggiore és Manarola között található, tettük csak meg, de a gyerekekkel a tűző napon még ez is horror volt. Az öt falu 5 óra alatt járható végig, persze megállás nélkül. Mi mikor korábban voltunk, napi kettőt néztünk meg, kényelmesen, ebédelve, sziesztával, városkákban alaposan körülnézve.
Persze hajóval is nagyon látványos végigjárni a falvakat, de akár kedvünk szerint variálhatjuk a gyalogos, a vonatos és a hajós utazást, mind a vonat, mind a hajó elég sűrűn jár.

Gyalogút Riomaggiore és Manarola között

Mára gyors bevezetőnek csak ennyi, még rengeteg képek kell válogatom, a mosásról és teregetésről meg ne is beszéljek. Folyt. köv. a következő beszámoló a ligúr gasztronómáról szól majd. : )

 
 
 
 
Megosztom
 

16 megjegyzés

  1. Anonymous mondta:

    Szerintem Mongibello.

    De nekem is mindig az jut eszembe Cinqueterréről. (imádom azt a filmet) Varázslatos hely, csodálatosak a fotók!

    Nagyon várom majd a kajarecepteket! És ha esetleg lenne jó és megfizethető szálláshoz elérésed.. azt is nagyon megköszönném!!

    Üdv,
    Nyestkutya

    2010. 07. 27.
  2. Király Nóra mondta:

    Szia Kriszta! A gyerekek hogy bírták az utazást és a városnézést? Én azt gondoltam, hogy még jó pár év, mire ilyenbe bele tudunk majd vágni…..

    2010. 07. 27.
  3. A filmben szereplő Mongibellot a Procida szigeten lévő Corricellán forgatták.. illetve egy részét Ischián :)))))

    2010. 07. 27.
  4. Nekünk lehet, hogy addig kéne eljutnunk, amíg nincs gyerek. 🙂 Talán jövő május …

    2010. 07. 28.
  5. Első alkalommal egy hónapja hallottam erről a tájról a barátnőm kereszttestvérétől, majd olvasta egy cikket róla az Éva magazinban, majd láttam itt Nálad. Ki sem tudom kerülni! 🙂 Jövőre el kell mennem.

    2010. 07. 28.
  6. Köszi, tetszik ez a movie-locations oldal : )

    Mettyu, praktikusabb gyerek nékül, így lehet igazán élvezni mindazt a lassúságot, szépséget, mait nyújt a táj

    Szia Nóra!
    vittük anyukámat, így az esték szabadok voltak, illetve volt, hogy egy-egy kirándulásra csak a nagyobbat (a kicsi úgy sem fog emlékezni alapon) vittük el. Nagyszülői segítség nélkül nem mentünk volna ide, ahhoz egy kicsit drága, hogy csak a gyerekeket kergessem egész nap a strandon. Ha már tenger, tőlünk azért praktikusabb Horvátországba menni gyerekkel, nekünk idén ez így alakult. Az utat különben jól viselték. Este kilenctől reggel 7-ig aludtak a kocsiban, szinte mukkanás nélkül, ekkor reggeliztünk egyet, majd mentünk tovább, 8 után meg is érkeztünk. Hazafelé délután kettőkor indultunk, de így is jól bírták, hogy viszonylag sokat voltak fenn.

    2010. 07. 28.
  7. Sziasztok!
    Ez a hely álomszép lehet. Én már most indulnék, dehát… Talán jövőre.
    Úgy érzem Jesolo, Garda-tó, Róma után egy újabb szerelem kezdődik.
    Addig is nézem ezeket a gyönyörű képeket. Köszönöm kedves DV!

    2010. 07. 29.
  8. k.zsuzsa mondta:

    Megkérdezhetem, hogy hol laktatok ?
    Mi októberben utazunk ide ,és éppen szállást keresünk .. az ajtóból készült kép eredetijéért szíven választanánk ezt a szállást ..:)

    2010. 08. 31.
  9. Zsuzsa!

    Írj egy mailt a dolcevita@dvita.hu-ra a címeddel és akkor küldök szállásokat, amiket találtam
    A bejegyzés 4. képén, ahol 3 kép van összeillesztve, a felső nagy kép jobb oldalán, a strand felett van egy lépcsőzetes rózsaszín ház, abban laktunk

    2010. 08. 31.
  10. “A szívem, majdnem megszakad…” 🙂
    Én megnéztem a képeket. Élmény, még most is.
    Köszönjük Nektek!
    Csekély angol nyelvtudással is meglelhetőek ezek a csodaszép helyek vagy arrafelé csak ilyenek vannak?

    2010. 11. 04.
  11. Könnyek szaladtak a szememben a képek láttán. Februárban jártam itt barátokkal és rengeteg emléket hoztak vissza. Mi csak Monterossoban és Riomaggiore-ban voltunk, de mind a hárman szerelmesek lettünk ezekbe a falvakba. Monterosso-ban ebédeltünk, vagyis inkább piknikeztünk azon a nagy sziklán amely a szállásotokból látható volt. Riomaggiore meg egyszerűen lenyűgöző volt! Hosszú percekig nem tudtunk megszólalni a gyönyörtől! Köszönöm szépen a képeket!

    2011. 10. 28.
  12. Rosemary mondta:

    Kedves Kriszta!

    Szeretnék neked köszönetet mondani ezért a bejegyzésért – tudom, rég volt- , mert ennek hatására szerveztem az idei csodás nyaralásunkat a Cinque Terrére (,,gyerekek nélkül” mi Riomaggiore-t választottuk bázisul, ahogy javasoltad). Azt hiszem a következő évi nyaralás tervezéséhez is nálad fogok inspirálódni, addig meg a receptjeiddel igyekszem életben tartani az itáliai hangulatot 🙂

    2016. 07. 20.
  13. Vrábel Kriszta mondta:

    Rosemary!
    Örülök, hogy jó tippet adtam, javaslom a pugliai írásokat a jövő évi túrához, kétszer is voltunk itt nagyobb nyaraláson, szívből ajánlom.

    2016. 07. 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.