Türelem rózsát terem

Évek óta hallgatom az Info Rádió gasztronómiai műsorát a Tálalót. Na nem azért, mert annyira jó, csupán folyton ez az adó szól a kocsiban, könnyen belefutok az aktuális adásba, vagy annak valamelyik ismétlésébe. De különben hallgatható, szerintem már szeretjük is, … Tovább Tovább


De különben hallgatható, szerintem már szeretjük is, nyilván nem időznék ott, bár a receptek végighallgatása általában heveny röhögőgörcsöt és káromkodást szokott kiváltani mindkettőnkből. X év után, fogalmam sincs mennyi, 4-5 talán, végre hallottam egy receptet, amely megtetszett és ki is próbáltam.
Avokádósaláta grépfrúttal, ez rögtön érdekelni kezdett. Szeretem az avokádót, de általában magában esszük (így sem rossz persze), vagy guacamole készül belőle. Az adásból azt is megtudtam, hogy az avokádó nem hízlal (vajassága miatt valahogy eddig azt gondoltam róla, hogy igen), ellenben hasznos telített zsírsavakkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal van tele, úgyhogy bátran ehetjük.

Hozzávalók 2 főre: 1 avokádó, 1 grépfrút, fél lime, 1 kis csokor snidling, só, bors, olívaolaj

1. Hámozzuk meg a grépfrútot, szedjük gerezdekre, a húst bontsuk ki a hártyából
2. Vágjuk ketté az avokádót, magot emeljük ki, vágjunk vékony szeleteket belőle, húzzuk le a szeletekről a héjat és csepegtessük meg citromlével, hogy ne barnuljon meg
3. felváltva helyezzük el a tányérokon a grépfrút és az avokádócikkeket, sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg olívaolajjal, vágjuk rá a snidlinget (a fotózás után tűnt fel, hogy ezt lehagytam róla és addigra már szétszedtem a vakukat)

 
 
 
 
Megosztom
 

58 megjegyzés

  1. nekem adta magát rögtön, mint a hagyma a narancssalátán, csak a színek miatt választottam a snidlinget

    2010. 02. 04.
  2. Anonymous mondta:

    Az avokádó igenis hízlal. Azt szokták mondani, hogy aki nagyon sovány és végképp nem tudja hogyan fogjon hízókúrába, hogy egyben finomat is egyen, az kezdje avokádóval. A férjem ezért eszik folyton avokádót, bár azért még nem sikerült elérnie a kívánt eredményt:)

    2010. 02. 04.
  3. Az avokádóról nem rég írtam én is a blogomon. Alapvetően sok benne a kalória a zsírok miatt, de mindenképp egészséges. Ha kilószámra eszi az ember biztos hízlal, de mértékkel nagyon is hasznos és enni kell. Nekem mondjuk magában az íze abszolút semleges, csakis más hozzávalókkal tudom elképzelni. Dehát ízlések és pofonok : ) Ez a sali nagyon finom lehet!!A hagyma és grapefruit nagyon passzol!

    2010. 02. 04.
  4. Sziasztok!

    Régebben olvastam valami olyat kalória témában, hogy az a lényeg, miből származik az az adott mennyiségű kalória. Tehát, lehet, hogy ennek az avokádónak annyi a kalória tartalma, mint egy-két szelet tortának, de az avokádóból származó kalóriát a szervezet jobban tudja hasznosítani, mint a cukrot meg a lisztet, stb. És könnyebb feldolgozni a gyümölcsöt, mint a sütit.
    Marcsi

    2010. 02. 04.
  5. Jé, pont ez a saláta szerepel ezen a héten nálunk a menüben. Csak mi koriandert használtunk snidling helyett.

    2010. 02. 04.
  6. Korianderrel vagy snidlinggel, mindenképpen érdekes párosítás és igen finom lehet.

    2010. 02. 04.
  7. nekem nagyon ízlett, újdonság az eddig megszokott avokádós ételekhez képest. A műsorban mondták, hogy fogyókúrázók is bátran ehetik, erre emlékszem, mert csodálkoztam rajta.

    2010. 02. 04.
  8. macskabagoly mondta:

    Stahl Judit “enni jo” c. konyveben van egy eleg hasonlo korianderes avokadosalata grapefruittal, azt mar probaltam, es az is nagyon finom. viszont ha epp nincs otthon az embernek halszosz meg tamarindpaszta(feltetelezem, nincs altalaban a konyhak alapfelszerelesei kozott :)), akkor biztos, hogy ez a valozat is van legalabb olyan jo! eljen az avokado! (en ha magaban eszem, akkor megborsozva, finom kenyerrel)

    2010. 02. 05.
  9. nekem borzasztó macera a citrus filézés. neked biztos tuti trükköd van rá, de én mindigg órákat tudok szöszmötölni vele, úgyh. elég ritkán teszem is meg végül….

    2010. 02. 07.
  10. Liloocska!

    nincs, most csináltam ilyet először. A tetején éles késsel bevágtam, kifordítottam. Könnyen kijött. A a receptben elfelejtettem leírni, hogy mindezt egy tálka fölött tettem, felfogtam a levet, ami kicsöpögött és az olajjal az avokádóra öntöttem. Nincs pazarlás! : )

    2010. 02. 11.
  11. fantasztikusan néz ki a salátád! finom ételtől nem lehet hízni, csak a vacaktól, hidd el. minden nap avokádózom, nem ilyen elegánsan, csak úgy kanállal lecsúszik egy, 47 kiló vagyok, mióta az eszemet tudom…. pedig jaj, de szeretek enni!

    2010. 02. 11.
  12. IM is already there and with jabber really well done, why not define several additional personal information meta data and assign external urls/services what not to it, so you can browse your buddys and show all the information lotro gold from several different sources if you like (maybe even in a nice context based Mabinogi Gold plasmoid view). You could even get the relevant information Maple story mesos from other services (local and private ones) hidden from the IM service, but only mapped by the client to your addressbook.

    so .. lots Wow Power Leveling of good things, but the whole “it sucks because our graphics Rom Gold layer Ragnarok Zeny sucks” thing has really got me by the balls.

    When all the feathers are gone, when Buy Aion Gold the blue sky,aion power leveling we, white clouds, when grasslands are gone, Ling Po stood up,buy aion gold etc., his heart to absorb the magic Shiratori finished after the ready to set off for the fifth floor, just as the blue sky, white clouds of regret has been disappearing grassland ,buy aion gold making, and innate goodness was his burial. Yes, he has Aion Power Leveling figured out that several war down, all in all, just as it sounds exactly the same as if he did not kill those monsters, then Dofus Kamas this time he does not have the opportunity to stand up again .

    2010. 02. 12.
  13. Cool heart, and shot on the mercy Dragonica Gold of, Ling Po crazy way to EVE Isk kill, he began to love the taste of blood, like to see these cowardly FFXI GIL monsters in front of him like the poor, like the thrill of the muscles across the Bing Ren … …

    He entered the 49th floor, the Lineage 2 Adena iron front of the room was familiar. The middle of the Last Chaos Gold room there is an old man sitting there, is close their eyes meditatively. It Knight Online Gold seemed that the advent of Ivy Ling Po do not know.

    Ivy Ling Po stood there quietly, he Flyff Penya has felt the old man out of a strong body radiates a gas, he stared at the old man: “When I first arrived someone asked EQ2 Gold me to defeat the forty-nine-story monster, now left This last layer of the, no one thought was a powerful human masters, could I then, he 2Moons Dil takes a fight? “Ivy Ling Po Zi Cun,” Although I experienced 48 times the fighting, but also learn many new moves can be With my present strength, but also far behind him, it appears was a World War II had.

    2010. 02. 12.
  14. “How do you no want to Cabal Alz know? For example,aion gold of, why you will enter Metin2 Yang into this devil’s tower, for example, why you Perfect World gold would black light, such as … …”

    Thank you for your timely buy wow gold consideration of this request and your rom gold leadership to move the renewable fuel industry into the 21st century. Please feel free to contact our offices if we can provide atlantica gold additional information on the importance of the biodiesel tax credit.

    We write to last chaos gold urge quick passage of the knight online gold biodiesel tax credit as soon as the House begins the second session Knight Online Gold of the 111th Congress.

    2010. 02. 12.
  15. Noch nicht das Tor betrat, fühlte eve isk Po Ling Yi Gu Hitze auf den ersten Blick schnell nach unten, sein Gesicht brennenden Schmerzen. Block vor seiner metin2 yang Hände, sahen wir in ein Meer des Feuers. Es gibt in voller Flamme mannshoch, Flammen wow gold huschen, Wärme-Wellen, ungeheuerlich. “Ming … …”, hörte ich rufen und von den Flammen im Inneren gehört. Ein ffxi gil großer Zahl in die Flammen zu sehen.

    “Wie könnte die maple story mesos Dinosaurier … … … …” Lingbo aion power leveling dachte: “Sie sind aion kinah nicht ausgestorben, bevor lange, wie könnte dofus kamas hier?”

    2010. 02. 12.
  16. Anonymous mondta:

    Bocs, csak egy kis pontosítás, telitetlen zsírsavakkal van tele, azok az egészségesek, a telített egészségtelen. Nagy kedvencem az avokádó, ki fogom próbálni a salátát.

    2010. 03. 05.
  17. Visszajelzés: Buy cialis canada

  18. Visszajelzés: cialis dosage 40 mg

  19. Visszajelzés: cialis on line

  20. Visszajelzés: cialis 5 mg

  21. Visszajelzés: online cialis sales

  22. Visszajelzés: ciprofloxacin price without insurance

  23. Visszajelzés: buy real cialis online

  24. Visszajelzés: albuterol inhaler generic walmart

  25. Visszajelzés: where to buy naltrexone

  26. Visszajelzés: cialis pills

  27. Visszajelzés: canadian pharmacy cialis

  28. Visszajelzés: tylenol acetaminophen

  29. Visszajelzés: chloroquine pills

  30. Visszajelzés: ed pills online

  31. Visszajelzés: ed pills online

  32. Visszajelzés: best erection pills

  33. Visszajelzés: canada pharmacy

  34. Visszajelzés: online pharmacy

  35. Visszajelzés: Buy cheap cialis

  36. Visszajelzés: generic vardenafil online

  37. Visszajelzés: levitra cost

  38. Visszajelzés: vardenafil generic

  39. Visszajelzés: wind creek casino online play

  40. Visszajelzés: online casino usa

  41. Visszajelzés: casino games

  42. Visszajelzés: casino online games

  43. Visszajelzés: ed meds online without doctor prescription

  44. Visszajelzés: installment loans

  45. Visszajelzés: payday loans online

  46. Visszajelzés: loan online

  47. Visszajelzés: cialis 5 mg

  48. Visszajelzés: cialis internet

  49. Visszajelzés: cialis internet

  50. Visszajelzés: cialis internet

  51. Visszajelzés: cialis 5 mg

  52. Visszajelzés: online slots for real money

  53. Visszajelzés: play online casino real money

  54. Visszajelzés: casino slots

  55. Visszajelzés: buy cialis online reddit

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Kapcsolódó bejegyzések