A nem rágós tintahalkarika

Én sem úgy születtem, hogy kapásból szerettem a tenger gyümölcseit. Sőt. Emlékszem, 16 éves lehettem, mikor cserediákként Észak-Olaszországban, Belluno közelében laktam egy kedves olasz családnál. Egyik nap „anyukám” kérdezte, szeretem-e a halat, mert akkor azt főz ebédre. Mondtam, hogy persze. … Tovább Tovább


Hazaérünk az iskolából és ott tornyosul a tányéromon mindenféle csáp, kar és olló. Az a fajta rosszullét tört rám, mikor az ember elkékül és elfehéredik egyszerre, gyomra azonnal ki akar ugrani a helyéről és még az ájulás is kerülgeti. Gyakorlatilag sokkolt a látvány és a feltételezés, hogy mindezt én megeszem. Hányingerem (már bocsánat) fokozódott, mikor anya büszkén mutatta mindezeket a dögöket nyersen, amelyekből majd az esti „zuppa di pesce” készül. Brr, rémálom. Azt hiszem, ma egy majomagyvelő vagy egy pajorlárva elfogyasztására reagálnék hasonlóan.
Telt múlt az idő, huszonegynéhány évesen egy toszkán körút alkalmával Pisa üdülőhelyére, Marina di Pisára vetett a sors. Szeptemberi hétköznap lévén az üdülővároska szinte teljesen kihalt volt, csak a sirályokat és a tenger zúgását lehetett hallani. (Már többször írtam, hogy ilyenkor a legszebbek ezek a települések). Egyetlen éttermet találtunk nyitva, egy kicsi egyszemélyes trattoriát, ahol a tulaj főzött és felszolgált. A szomszédos asztalnál két enyhén molett, középkorú, középosztálybeli olasz nő ült. Két barátnő, akik beültek egy kis pletykázásra a helyi étterembe. Rendeltek egy hatalmas grillezett és sült haltálat és akkora élvezettel, csak úgy kézzel, ették a rákokat, polipokat, kagylókat, hogy öröm volt nézni. Pirosra lakkozott, hosszú körömmel, aranyláncokkal a csuklójukon pucolták szakszerűen a rákokat, majd rákfejjel a kezükben, élénken gesztikulálva, hangosan köszörülték a nyelvüket a közös ismerősökön. Ezt látva döntöttem el, itt és most bizony tengeri kütyüt fogok enni. Le is tettem a rövidke étlapot és kértem egy adag „fritto misto di pesce”-t és egy adag calamari alla griglia-t. Itt kezdődött el egy örök szenvedély. Azóta ha tehetem és tenger mellett járok, gyakorlatilag halat eszem hallal és utána desszertnek is egy kis halat. Itthon, érthető okokból kifolyólag, sajnos nehéz ezt művelni. Pesti lévén azonban egyre jobbak a friss hal vásárlási lehetőségek. Szerencsére.
Egyik kedvencem ez a tintahalkarika. Szigorúan csak magában egy kis citrommal locsolva. Szerintem legjobban a kicsi, 10-12 cm-es tintahalak a legalkalmasabbak erre a sütésre.
Tintahal pucolása itt.
Még csak nyomokban sem emlékeztet arra az ehetetlen, műanyagpanír-ízű gumira, amelyet fagyasztott tintahalkarikaként árulnak!

Hozzávalók: fél kg tintahal, liszt, só, olívaolaj a sütéshez, citrom

1. Pucoljuk meg és mossuk meg a tintahalat
2. Csöpögtessük le, töröljük szárazra, és vágjuk fel kb. 3 centis karikákra
3. A lisztet sózzuk meg, majd forgassuk meg benne a tintahalat. (a csápokat is)
4. Forró olajban süssük aranybarnára

 
 
 
 
Megosztom
 

17 megjegyzés

  1. Anonymous mondta:

    Hmmm…csáp a legfinomabb, nyami! Imádom, én Görögországban kaptam rá 😀 Meg a polipra is!

    2009. 02. 23.
  2. Na, hát nekem eddig csak ebben a gumiban volt részem… De most majd egyszer kipróbálom a “rendeset” is!

    2009. 02. 23.
  3. Lehet, hogy hihetetlen, de én úgy születtem, hogy mindig is szerettem ezeket a cuccokat. Úgy 4 éves lehettem, amikor Dubrovnik mellett nyaraltunk és emlékszem, hogy frissen sütött mini szardellákat ettünk szőröstől-bőröstől. Aztán pár év múlva jött a tintahal karika. A legnagyobb meglepetés meg az volt, amikor apu a 15. szülinapomra szerzett egy igazi homárt!
    Horvátországban a férjemmel vállvetve szinte minden nap tintahalat ettünk vagy rákot vagy kagylót. Jaj, nagyon vágyom egy kis ilyesmire! Olyan jó ez a recept is, oda vagyok meg vissza.

    2009. 02. 23.
  4. Nem a sütési idő a döntő a rágósság szempontjából? A grillezett tintahal a mediterrán tengerparti helyeken is sokszor rágós (bár finom), pedig aligha mirelitből készül. Azt mondják, rettentő rövid ideig kell grillezni, ez a dolog titka.

    2009. 02. 24.
  5. Attól, hogy friss a tintahal, még ugyanúgy lehet rágósra is sütni. Ugyanígy lehet a fagyasztottat is puhára sütni. Amin áll és dől az egész, az az olaj hőmérséklete és az idő ameddig sütjük benne. Te hány fokos olajban sütötted és hány percig?

    2009. 02. 24.
  6. Nem mérem én az olaj hőmérsékletét, nagyon forróban sütöm, pár percig míg aranybarna lesz. Semmilyen módon nem sikerült még friss tintahalat rágósra sütnöm, főznöm, párolnom, se a kicsit, se a nagyot. Fagyasztott karikát viszont még sosem ettem ehetőt…
    Nagyon rövid ideig kell készíteni az biztos, viszont Horvátországban még nem találkoztam rágóssal. Ez érdekes, ők azért tudják, hogyan kell elkészíteni. Abban meg nem lennék biztos, hogy nem adnak fagyasztottat. Bizony tengerparton is lehet olyan éttermet találni, ahol fagyasztott hallal dolgoznak. Szomorú, de ez van

    2009. 02. 24.
  7. Mostanában lehet kapni fagyaszott görög tintahalat, egyben, tölcsér formában. Csak a merevítőjét kell kihúzni belőle. Szerintem az nagyon finom, nem lesz rágós. Sörtésztában is jó, csak úgy több olajat szív fel.

    2009. 02. 24.
  8. gambas mondta:

    Hasonló szenvedéllyel eszem a chilis-fokhagymás-olívaolajos gambast. Tenerifén van egy kis vendéglő, a Hermanos Frias. Ha ide elvisz a jó sors, akkor gamast eszem gambassal.

    2009. 02. 24.
  9. Anonymous mondta:

    Korábban én is rendre rágós tintahalakat ettem Bretagne-ban, nem feltételezném, hogy fagyasztott volt.
    Viszont tavaly nyáron Trieszt környékén egész hasonló élmény ért, egy kis vidéki étteremben, valami fantasztikusat ettem 🙂 Azóta is vágyom újra rá 🙂
    Amit évek alatt nem sikerült legyűrnöm, az a polip iránti ellenszenvem… De lehet, hogy még ennek is eljön az ideje.

    2009. 02. 24.
  10. Anonymous mondta:

    Jaj és egy kérdés: ha triszti élményem próbálnám újraélni, hol lehet Bp-en jó tintahalat szerezni?
    e.ke

    2009. 02. 24.
  11. Én általában a nagycsarnokban, ezeket a kis fajtákat pedig a metróban szerzem be

    2009. 02. 24.
  12. Before mondta:

    Horvátországban volt az első pozitív élményem tintahallal. Eleve olyan vagyok, aki szereti kipróbálni az új, ismeretlen dolgokat, helyi specialitásokat. Egyszer spanyol tengerparton nyaraltunk és rögtön a lepakolás után lementünk a tengerpartra. Persze teljesen iparosított, beépített, nagyjából egyenétkezdék voltak, így beültünk egybe, ahol színes képes étlapalbumból lehetett rendelni. Kértem egy adag apróhalat meg valami karikaszerű izét. A szemem sarkából láttam, hogy röhögcsélnek a pincérek, amikor kihozták, kiderült, hogy polipcsáp volt, felszeletelve. Gondolták, hogy a hülye turista majd elmenekül… Persze megettem az utolsó falatig, finom is volt!
    Nade, visszatérve Horvátországba. Ott még elkeserítőbb volt a helyzet, tényleg minden kajáldában pont ugyanazt lehetett kapni, de rögtön az első napokban felcsigázott a tintahal, amit egyben grilleztek és némi hasábkrumplival adtak. Megkóstoltuk és kész is volt a szerelem. Néztem, hogy csinálják, nem volt benne semmi stájsz, a megpucolt tintahalakat fokhagymás olajban tartották és onnan hajigálták a grillrácsra 1-2 percre mindkét oldalukat. Annyira bejött, hogy hazaindulás előtt vettem három tálcányit a helyi közértben, természetesen a pucolt és fagyasztott fajtából. Itthon végül ugyanúgy készítettem, ahogy kint ellestem, kiolvasztottam a tintahalat, kevés olajba tettem felkockázott és kicsit összenyomott fokhagymával, majd forró serpenyőben egy kis vajon megpirítottam. Tálalás előtt egy kevés petrezselymet forgattam bele. Oltári jó lett, cseppet se rágós!

    2009. 02. 24.
  13. “Nem tudtam, hogy mit mond, és mi az austriga;
    Mondám: ma nincs péntek, nem kell nékem csiga.
    Iffiú nevetve mondá: az austriga,
    Jó uram, tengeri állat, és nem csiga.” Gvadányi

    2009. 02. 25.
  14. Anonymous mondta:

    és hol van a lisztből a kukoricadara vagy a búzadara? Általában mindenhol tesznek bele. Attól nem ragad össze.

    2009. 02. 28.
  15. Anonymous mondta:

    én spanyolországban ettem isteni finom kalamárit (ami ugyanaz vajon, mint a tintahal?), és nagyon érdekes volt, amikor bp-en egy görög étteremben rendeltem tintahalsalátát, ami rettenetszáraz és rágós volt. úgyhogy amikor a pincér érdeklődött, hogy ugye nagyon finom, és én mondtam neki, hogy hát nem, akkor megmagyarázta, hogy biztos csak azért nem ízlik (!), mert még nem ettem igazi frisset, csak a bolti mirelit szart, és most a friss ízekkel találkozva más az élmény… 🙂

    2009. 03. 14.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.