A süti, amellyel beégtem

Legalábbis a célcsoport előtt, akinek készült. Barátok jöttek gyereknézőbe, így összesen 4 főre duzzadt a 2 és 4 év közötti kisfiúk száma a lakásban. Pillanatok alatt szétpakolták a nappaliban a játékokat, kettő nagy csendben és egyetértésben elvonult (egyik az enyém … Tovább Tovább


Pillanatok alatt szétpakolták a nappaliban a játékokat, kettő nagy csendben és egyetértésben elvonult (egyik az enyém volt), hogy magába tömje a felnőtteknek szánt ropit és sóskekszet. A nagy egyetértés a rágcsálnivaló fogytával megszűnt, helyette üvöltözés, sírás, kiabálás, mindenféle “ez az én autóm” és hasonló rettenetes problémák okán. Azt hiszem, két értelmes mondatot nem sikerült beszélni a szülőknek. Vacsorázni egyiknek sem sikerült rendesen, ennek ellenére megkapták a desszertet, hátha akkor csöndben lesznek 5 percet legalább. Mind a négynek fel is csillant a szeme, amint meglátták a színes cukorkával borított, csokisnak tűnő dolgokat, azonban óriásit tévedtem, a gyerekek nem szeretik a 70%-os csokiból készült, nem túl édes desszerteket. Mindegyik egyet harapott belőle, aztán otthagyták a muffinokat a tányéron. Az enyém addig jutott, hogy a cukorkákat leette a tetejéről. Gondolom, sejtette, ilyet többet úgy sem lát majd itthon. Pedig a muffinok nagyon jók lettek, csak ne gyereknek süssük, ha mégis akkor jól pakoljuk meg cukorral. : )))

Hozzávalók: 10 dkg étcsoki (minimum 70%-os), 10 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaópor, 2 evőkanál cukor, 5 tojás

1. A csokit és a vajat olvasszuk fel vízfürdő felett
2. A cukrot keverjük el a tojások sárgájával, nem kell fehéredésig keverni, keverjük hozzá a lisztet és a kakaóport is és a kicsit kihűlt olvasztott csokit
3. A fehérjét egy csipet sóval verjük fel kemény habnak, majd óvatosan keverjük a csokihoz
4. Vajazzunk és lisztezzünk ki 8 muffinformát, öntsük szét a krémet é s180 fokos sütőben 10 perc alatt süssük készre

 
 
 
 
Megosztom
 

141 megjegyzés

  1. 😀 az étcsokit felnőtt fejjel szereti meg az ember, vagy legalábbis én!

    2008. 10. 27.
  2. Úgy hallottam, hogy az édes íz érzékelése képződik ki legelsőként a legjobban a gyerekeknél (s ezért is szeretik annyira az édességet).

    2008. 10. 27.
  3. Én rászoktattam a gyerekeimet a 70százalékos étcsokira, abból kapnak egy-egy kockát, ha itthon csoki éhség tör rájuk. (Azért írom, hogy itthon, mert a nagyinál persze kindercsoki meg hasonló tiszta cukor kakaót alig látott cuccokat neveznek csokinak.)Muffint még nem sütöttem nekik belőle, de ezt kipróbálom.

    2008. 10. 27.
  4. Igen, szerintem is a keserű csoki is olyan mint a spenót, a lecsó meg a szárazbableves 🙂 csak felnőttként értékeli az ember:) A sztori remek, jók kacagtam 🙂

    2008. 10. 27.
  5. én egész életemben csak az étcsokit szerettem, mindenki hülyének is nézett, kora gyermekkoromban sem tudtam megenni a tejcsokit. akkoriban nem volt túl nagy választék, így maradt a macskanyelv. és a lányomnak pont ilyen elvadult az ízlése 🙂

    2008. 10. 28.
  6. antigrandine mondta:

    most tévedtem először erre a blogra, gratulálok hozzá, nagyon tetszik!
    egy kérdés: a lap végén a banneren ugye atrani látható? két éve jártam arra, egyik legszebb olasz utam során. az árkádok alatt salvatore éttermében isteni scialatielle alle vongole e pesto-t ettünk :)))))))

    2008. 11. 02.
  7. Igen, atrani strandja. Nekem is a legszebb olasz utam volt ez az Amalfi partszakaszos út. Meseszép hely

    2008. 11. 03.
  8. Anonymous mondta:

    Kedves Dolce Vita,

    Tanácsot szeretnék, nem tudod véletlenül, hol lehet a városban sütis dobozt kapni? A torta doboz nem jó, kekszet tennék bele, ajándékba adnám, de csak ipari méretekben találtam eddig.
    köszönöm.

    2008. 11. 06.
  9. Kátay vagy Ikea?? Ikeában vehetsz olyan dobozt is, amiben van keksz, ha ezt kietted : ) mehet bele a saját. De sztem karácsony előtt sok áruházban kapni karácsonyos kekszes dobozt

    2008. 11. 08.
  10. Visszajelzés: Cialis in usa

  11. Visszajelzés: cialis coupon walmart

  12. Visszajelzés: cialis generic name

  13. Visszajelzés: coupon for cialis

  14. Visszajelzés: cialis online pharmacy

  15. Visszajelzés: cialis without a doctor prescription

  16. Visszajelzés: cialis without prescription

  17. Visszajelzés: generic ed pills

  18. Visszajelzés: non prescription erection pills

  19. Visszajelzés: buy chloroquine

  20. Visszajelzés: cheap erectile dysfunction

  21. Visszajelzés: canadian pharmacy online

  22. Visszajelzés: canada pharmacy

  23. Visszajelzés: generic cialis

  24. Visszajelzés: generic cialis

  25. Visszajelzés: levitra usa

  26. Visszajelzés: order levitra

  27. Visszajelzés: levitra generic

  28. Visszajelzés: cialis 10 mg tablet

  29. Visszajelzés: real money casino online usa

  30. Visszajelzés: parx casino online

  31. Visszajelzés: online gambling

  32. Visszajelzés: casino

  33. Visszajelzés: cialis professional

  34. Visszajelzés: generic for latisse eyelash growth

  35. Visszajelzés: generic cialis

  36. Visszajelzés: online payday loans

  37. Visszajelzés: cash advance

  38. Visszajelzés: cash advance

  39. Visszajelzés: generic cialis

  40. Visszajelzés: generic for cialis

  41. Visszajelzés: new cialis

  42. Visszajelzés: 5 mg cialis

  43. Visszajelzés: cialis buy

  44. Visszajelzés: best real casino online

  45. Visszajelzés: buy hydroxychloroquine online

  46. Visszajelzés: casino slot games

  47. Visszajelzés: casino online

  48. Visszajelzés: real money online casino

  49. Visszajelzés: buy cialis generic

  50. Visszajelzés: tadalafil liquid

  51. Visszajelzés: online casinos usa

  52. Visszajelzés: casino real money

  53. Visszajelzés: buy cialis

  54. Visszajelzés: tadalafil bnf

  55. Visszajelzés: cialis pills

  56. Visszajelzés: buy cialis tadalafil

  57. Visszajelzés: cialis information

  58. Visszajelzés: cialis and women

  59. Visszajelzés: cialis price at walmart

  60. Visszajelzés: best price generic cialis 20 mg

  61. Visszajelzés: how often can you take cialis 20 mg

  62. Visszajelzés: lasix cheap online

  63. Visszajelzés: hydroxychloroquine 5 mg

  64. Visszajelzés: flcc protocol

  65. Visszajelzés: ivermectin uk

  66. Visszajelzés: ivermectin for humans

  67. Visszajelzés: ivermectin cost

  68. Visszajelzés: ivermectin buy

  69. Visszajelzés: ivermectin

  70. Visszajelzés: ivermectin 1 cream 45gm

  71. Visszajelzés: stromectol liquid

  72. Visszajelzés: cialis pills for sale in usa

  73. Visszajelzés: ivermectin nz

  74. Visszajelzés: buy generic cialis daily

  75. Visszajelzés: canadian cialis order

  76. Visszajelzés: goodrx cialis

  77. Visszajelzés: ivermectin 0.5%

  78. Visszajelzés: tadalafil canadian pharmacy

  79. Visszajelzés: medicine prednisone 20mg

  80. Visszajelzés: buy cialis canada

  81. Visszajelzés: merck drug for covid

  82. Visszajelzés: liquid tadalafil

  83. Visszajelzés: tadalafil mexico

  84. Visszajelzés: stromectol in canada

  85. Visszajelzés: side effects for prednisone

  86. Visszajelzés: cialis best price

  87. Visszajelzés: play casino online

  88. Visszajelzés: cialis medication

  89. Visszajelzés: borgata online casino nj

  90. Visszajelzés: where can i buy oral ivermectin

  91. Visszajelzés: purchase ivermectin

  92. Visszajelzés: best online gambling sites for real money

  93. Visszajelzés: where can i buy cialis tablets

  94. Visszajelzés: generic cialis

  95. Visszajelzés: tadalafil otc

  96. Visszajelzés: real casino slots

  97. Visszajelzés: ivermectin lice

  98. Visszajelzés: ivermectin 3 mg over the counter

  99. Visszajelzés: buy stromectol online

  100. Visszajelzés: cost of ivermectin 3mg tablets

  101. Visszajelzés: ivermectin 2mg

  102. Visszajelzés: ivermectin 3mg pill

  103. Visszajelzés: cialis without a doctor prescription

  104. Visszajelzés: ivermectin 0.5

  105. Visszajelzés: order ivermectin 6mg

  106. Visszajelzés: ivermectin oral 0 8

  107. Visszajelzés: ivermectin for scabies

  108. Visszajelzés: buy furosemide tablets uk

  109. Visszajelzés: furosemide 50 mg price

  110. Visszajelzés: stromectol for head lice

  111. Visszajelzés: india covid ivermectin

  112. Visszajelzés: ivermectin oral solution

  113. Visszajelzés: cost of ivermectin pill

  114. Visszajelzés: ivermectin for humans over the counter

  115. Visszajelzés: luckylands

  116. Visszajelzés: ivermectin over the counter uk

  117. Visszajelzés: ivermectin for covid

  118. Visszajelzés: where can i buy oral ivermectin

  119. Visszajelzés: madritbet

  120. Visszajelzés: meritroyalbet

  121. Visszajelzés: meritroyalbet

  122. Visszajelzés: meritking

  123. Visszajelzés: eurocasino

  124. Visszajelzés: elexusbet

  125. Visszajelzés: ivermectin for sale humans

  126. Visszajelzés: hydroxychloroquine for sale

  127. Visszajelzés: eurocasino

  128. Visszajelzés: tadalafil otc

  129. Visszajelzés: madridbet

  130. Visszajelzés: ivermectin for worms in humans

  131. Visszajelzés: ivermectin usa price

  132. Visszajelzés: ivermectin 9 mg tablet

  133. Visszajelzés: meritroyalbet giriş

  134. Visszajelzés: dengue ivermectin

  135. Visszajelzés: cialis over the counter

  136. Visszajelzés: ivermectin buy online

  137. Visszajelzés: how to get hydroxychloroquine

  138. Visszajelzés: cialis over the counter at walmart

  139. Visszajelzés: pornoizle}

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.