VKF! Staféta

Az egy dolog, hogy én küzdök a legnagyobb hazai netszolgáltatóval, hogy ugyan 2008-ban 2 hétnél kicsit gyorsabban történjen meg egy beüzemelés. (Eddigi eredmény: 1 hét alatt a szerződésem nem ért be a belső gyorspostával az Árkád üzletházból a T-központba. Megkérdeztem … Tovább Tovább

Megkérdeztem tőlük, miért nem küldték mailen. Nem bírták a humoromat, sőt még az is lehet, hogy a morcos ügyintéző jól hátrébbsorolta az ügyemet.)
De, ez most legyen az én bajom, és kicsit a Tiétek is, hiszen az összefoglalóra még mindig várni kell.
A játék jól kialakult menetét semmiképp nem szeretném megakasztani az én kis technikai problémámmal, úgyhogy átadom a stafétát, a következő VKF! témahirdetésének és szervezésének a lehetőségét Ízbolygónak. Izgatottan várom, mi lesz a témája, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

 
 
 
 
Megosztom
 

9 megjegyzés

  1. Köszönöm Dolce! Igyekszem nem témát hirdetni az összefoglalód előtt!:-)))
    T-Com: amikor mi 2005ben beköltöztünk és vonalas telefonvonal után érdeklődtünk (éppen az net miatt), közölték, hogy várjunk 2 ÉVET!!!:-))) Szóval, kitartás!

    2008. 07. 27.
  2. Bátran hirdess témát, nagyon várom már a hét végénél korábban nem lesz normális net itthon.

    2008. 07. 28.
  3. T-com miatt részvétem, nálunk a telefon volt egy hónap! És hát a szerdődésben maximum 1 hónap, amit szépen be is tartanak. Mindez úgy, hogy itt volt inaktív vonal is. Ráadásul az ügyfélszolgálaton egy idő után közölték, hogy nem tudnak mit csinálni, mert már az alvállalkozónál van a megrendelés, akit én nem hívhatok fel, ők meg nem tudják épp elérn (sosem). Na, ennyit erről, a focaccia nagyon remekül néz ki, kipróbáljuk!

    2008. 08. 02.
  4. Díjátadóra hívlak szeretettel a blogomra. Hozz valami fincsit, jöhetsz bármikor!

    2008. 08. 02.
  5. Szerencses vagy! 2005 ota nem kaptunk viz szamlat – mar, mar ugy tunt minden elintezodott, le is blombaltak a viz orat Majusban es ismet felhivtam a Fovarosi Vizmuveket, hogy ugy-e most mar kaphatunk vegre szamlat? Nem talaljak a szerzodest!! pedig enelkul nem jott volna ki a blombazo. Nekem soha nem adtak peldanyt….szoval bank kolcsonert kell folyamodni mire megjon.

    2008. 08. 07.
  6. Köttbullart nagyon egyszerű otthon készíteni. (Recept a kiadóban 🙂 ) Lényegében diétás, apró fasírzott. A “céklásított egybesütött valami” pyttipanna lehet, ami itt menzakoszt, és abrakszámba megy: Jobbkézbe a villát, és lapátolj! 🙂 Arról nem beszélve, hogy májpástétom analóg, azaz hozzá nem nyúlnál, ha tudnád hogyan készítik.
    🙂

    2008. 08. 07.
  7. Uuuuppppszzz…. Vakáció előtt még egyszer körbejárom a jobb blogokat 🙂 és most látom, hogy ez a beszólás rossz helyre ment. (Máshol meg hiába kerestem….)

    Bocsi… 🙁

    2008. 08. 13.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.