Paradicsomos, hagymás focaccia

Szombaton vendégségbe vittem ezt a focacciát. Szerintem isteni lett, a hagyma fehérborban előpárolása igen csak sokat dob rajta. A tészta véletlenségből egy gondolatnyival nyúlósabb volt, mint a szokásos pizzatésztám. Nem szoktam méricskélni, és egy kicsivel több vizet öntöttem hozzá, így … Tovább Tovább

Nem szoktam méricskélni, és egy kicsivel több vizet öntöttem hozzá, így a tészta enyhén ragadt a gyúráskor, de a végeredmény így lett igazán puha, lukacsosra kelt, az alján és a tetején kellően ropogós.

Hozzávalók a focaccia tésztához: 40 dkg fehérliszt, 10 dkg durumliszt, 3,5 dl víz, 1 evőkanál méz, 7gr szárított élesztő, 2 evőkanál olívaolaj, só
feltét: 5 szem lucullus paradicsom, 4 kis fej vöröshagyma, fél dl száraz fehérbor, olívaolaj, só

1. A tészta alapanyagaiból gyúrjunk ruganyos tésztát, kelesszük 2*2 órát, közben egyszer gyúrjuk át. Ebben a jó melegben nekem a háromszorosára kelt a tészta
2. A paradicsomokat vágjuk negyedbe, majd szeletekre, ha nagyon leveses fajtánk van, akkor sózzuk le a felvágott paradicsomokat és szűrőbe tegyük csöpögni kb. fél órát
3. A hagymát is negyedeljük, majd olívaolajon nagyon enyhén pirítsuk meg, majd öntsük fel a fehérborral, és pároljuk 5-10 percig, sózzuk
4. Melegítsük elő a sütőt 250 fokra, a kinyújtott tésztára felváltva helyezzünk paradicsom- és hagymacikkeket. Olívaolajjal locsoljuk meg a focaccia tetejét és kb. 15 perc alatt süssük készre

 
 
 
 
Megosztom
 

52 megjegyzés

  1. ezt a 2×2 óra kelesztést még nem olvastam sehol.
    Mindenképp kipróbálom!

    2008. 07. 27.
  2. Orsi!

    Ez most épp így jött ki, mert délben jutott eszembe, hogy vihetnék vmit, és fél ötkor indultunk.
    DE mindighasonló ideig kelesztek 3+2, 3+1,5+2, ahogy éppen kijön. VAn, hogy reggel 9-től, este hétig, mikor van időm tésztát keverni. A lényeg, minél tovább kel, annál jobb lesz. Ennél a tésztánál a szokásosnál kicsit több víz, a méz és a jó meleg eredményezte a gyönyörű, könnyű, lukacsos tésztát. Az adag másik feléből kenyeret sütöttem, ma reggel ettük meg az utolsó, még mindig puha és finom serclit

    2008. 07. 28.
  3. Szia

    Azt a bizonyos lucullus paradicsomot hol lehet beszerezni? vagy megfelelő hozzá a sima, boltban/zöldségesnél kapható is?

    2008. 07. 28.
  4. Csoki!

    Piacon kapni lucullust, kicsi, hosszúkás, száraz fajta, vastag hús, kevés lé és mag.
    TErmészetesen süthető bármilyen paradicsommal, ha nagyon leveses, vagy csöpögtesd le, vagy szedd ki a magos részt, hogy ne áztassa el a tésztát

    2008. 07. 28.
  5. Nagyon jól néz ki, holnap meg is csinálom. Persze finnyás családomnak más kell majd rá 🙂

    2008. 07. 28.
  6. Nagy Orsolya mondta:

    Ma ezt vacsoráztunk, és bele is szerettünk rendesen. Ezer hála érte! Felvettük a kedvencek közé 🙂 Aszalt peredicsomot is készetettem a leírásod alapján, az is hiánypótló a konyhámban. Szóval mindent köszönök, képek a blogomon: alkoto.freeblog.hu
    Kívácsian várom, mit tartogatsz még 🙂 Jó munkát!

    2008. 08. 12.
  7. Nagy Orsolya mondta:

    Kicsit sokra sikerült az e betű, bocs! Mi van ma velem?

    2008. 08. 12.
  8. Szia.
    Köszönöm a receptet, meg csináltam,én kezdő vagyok, nagyon még, de ízre isteni fincsi lett. Lenne egy pár kérdésem ha nem gond, szerintem a mi sütőnkben 250 fok és 15 perc nagyon sok lett, olyan barna lett a tészta kívülről. Az nagy baj? De puha és lyukacsos a tészta belülről, és tényleg nagyon fincsi 🙂 Köszönöm, A második gondom olíva bogyót akartam rá tenni de lepotyogtak sütés után, hogyan kell csinálni, hogy a tésztába maradjon. Köszönöm szépen. Fogok még sütögetni az oldaladról,mert már magam szeretném a kenyeret elkészíteni. Kellemes napot kívánok.
    Kati Kanadából.

    2009. 09. 25.
  9. Kati!

    Akkor lehet, hogy a Te sütődben elég 10-12 perc is. Vágd ketté a bogyókat és jól nyomkodd bele a tésztába, talán akkor nem sül ki belőle

    2009. 09. 27.
  10. Anonymous mondta:

    Szia,

    írod, hogy akad olyan, hogy reggel gyúrod a tésztát és este hétig kel… Nem esik össze? Csak azért kérdezem, mert én reggel elmegyek otthonról és 4-kor olasz délutánt tartok, de előtte már nincs időm gyúrni, csak reggel… De focaccia nélkül nincs olasz délután… 🙁 ha korán begyúrom a tésztát, nem lesz baja 4 óráig? köszönöm! gyönyörű, hasznos és inspiráló a blogod! 🙂

    2012. 05. 14.
  11. Nem, nem esik össze, viszont ha reggeltől délutánig kel, elég lesz csak az élesztő fele. Főleg, ha meleg van (ami most épp nincs : ()
    A sütőt pedig nagyon forrósítsd fel sütés előtt, menjen legalább 20 percet max fokozaton

    2012. 05. 14.
  12. Anonymous mondta:

    azta, hű de gyors vagy 🙂
    nagyonnagyon köszönöm!!!
    Éva

    most pedig kiválogatom az összes nagyon-nagyon olaszos ételt a blogodról, és az kerül az asztalra :)))

    2012. 05. 14.
  13. Steel Pub!

    nagyon mókás kis videó, tetszett. Remélem, ízlett a lepény. A fokhagymás olaj alá jó ötlet, bort öntöttél a hagymára? A videón nem láttam, és az nagyon kell ám az ízéhez.

    2012. 05. 25.
  14. Visszajelzés: Kenyérlángos tönkölylisztből - Öt Elemes Étrend

  15. Visszajelzés: cialis 10mg

  16. Visszajelzés: generic albuterol inhaler price

  17. Visszajelzés: generic cialis canada

  18. Visszajelzés: cialis price walgreens

  19. Visszajelzés: chloroquine covid

  20. Visszajelzés: generic tylenol

  21. Visszajelzés: erectile dysfunction pills

  22. Visszajelzés: cheap erectile dysfunction pills

  23. Visszajelzés: best erectile dysfunction pills

  24. Visszajelzés: cialis 20 mg

  25. Visszajelzés: generic cialis 20mg

  26. Visszajelzés: canadian pharmacy

  27. Visszajelzés: canada pharmacy

  28. Visszajelzés: Cialis in usa

  29. Visszajelzés: cialis online

  30. Visszajelzés: levitra 10mg

  31. Visszajelzés: buy levitra

  32. Visszajelzés: levitra coupon

  33. Visszajelzés: virgin casino online nj login

  34. Visszajelzés: online casino

  35. Visszajelzés: online casinos for usa players

  36. Visszajelzés: online casino

  37. Visszajelzés: cash advance online

  38. Visszajelzés: cash advance

  39. Visszajelzés: cash loan

  40. Visszajelzés: new cialis

  41. Visszajelzés: cialis to buy

  42. Visszajelzés: cialis 20

  43. Visszajelzés: generic for cialis

  44. Visszajelzés: buy cialis

  45. Visszajelzés: buy chloroquine phosphate

  46. Visszajelzés: casino real money

  47. Visszajelzés: online casino

  48. Visszajelzés: real casino

  49. Visszajelzés: tadalafil online canadian pharmacy

  50. Visszajelzés: canadian pharmacy cialis

  51. Visszajelzés: cialis online no prescription

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.