Kukoricakrémleves

Ha teljesen hűen szeretném megörökíteni ennek az ételnek a történetét, akkor egészen messzire, a 80-as évek elejére kell visszautaznom az időbe. Ekkor jártam ugyanis szüleimmel először Bulgáriában, egészen pontosan Nessebar csodás félszigetén töltöttünk el két hetet. Néhány gyomorforgató gasztronómiai emlék … Tovább Tovább

Néhány gyomorforgató gasztronómiai emlék mellett (amelyek közrejátszottak abban, hogy 40 fokos lázzal tértem haza a nyaralásból), őrzök pár szép gasztro pillanatot is. Kisgyermekként mély nyomot hagyott bennem a mandarinos Schweppes (ezt azóta sem kapni nálunk L), a félsziget főutcájában kevert mentás üdítő, illetve egy sima, vajas-sajtos melegszendvics, amit egy nagyon erős intenzív illatú fűszerrel szórtak meg. Némi keresgélés után találtunk is ilyen fűszert, üveges, szórós kiszerelésben a helyi, leginkább üres polcokat kínáló közértben. Ez az üveg aztán évekig kitartott, anyukám legnagyobb sajnálatára, ő ugyanis irtózott a szagától (szerinte szag, szerintem illat). Ettől függetlenül apu és én rendíthetetlenül szórtuk a melegszendvicsekre. Aztán az üveg kiürült, de fűszer nevét nem sikerült kideríteni.
Most ugrunk egy bő 20 évet az időben, 2005-ben járunk, egy kertészetben. A tavaszi szellő egyszer csak a régről jól ismert illatot hozza felém, én meg csak megyek az orrom után, majd megtalálom őt, az ismeretlen fűszert. Röhej, de a nevét itt sem tudták megmondani.
Így esett, hogy névtelen növényként kellett őt elültetnem a kertben. Olykor végighúzom levelein a kezemet, majd hosszú órákig érzem a jellegzetes illatát, és ezen a szappanos kézmosás sem segít. Főzni azonban még nem főztem belőle. Talán kicsit meg is feledkeztem róla az elmúlt időszakban.
És végre elérkeztünk a történetben a tegnapi naphoz, amikor a piacon megláttam a zsenge, idei kukoricát, és ugyanabban a pillanatban eszembe jutott az ismeretlen fűszer. Egymásnak vannak teremtve, gondoltam, és egy finom, krémes levesben egyesítettem őket. Hosszas netes keresgélés után ma rátaláltam a fűszer nevére: ő a curryillatú szalmagyopár. (Helichrysum italicum.) Elsősorban levesek, mártások ízesítésére használják. Fotó, leírás itt.

Hozzávalók: 4 cső kukorica, 3 kis fej újhagyma, diónyi vaj, só, bors, 1,5 dl tejszín

1. A kukoricákat főzzük meg sós vízben, ha megfőtt késsel vágjuk le a szemeket a csőről. A levet ne öntsük ki!
2. A hagymát vágjuk apró kockára és dinszteljük meg a vajban
3. Adjuk hozzá a kukoricát, egy kis ág szalmagyopárt, majd 2-3 perc múlva öntsünk rá kb. 1 liter főzőlevet. 15 percig főzzük enyhén gyöngyözve a levest, majd adjuk hozzá a tejszínt és turmixoljuk le
4. Friss petrezselyemmel szórjuk meg tálaláskor

41 megjegyzés

Ilyen anyukám kertjében is van, de a nevét mi sem tudtuk. Köszi az infót.
Tejszín helyett mit lehetne még tenni bele? Azt sajnos nagyon nem szeretem.
Egyébként a hozzávalók felsorolásából éppen a gyerekkor illatú növényke maradt ki, de ez a leves különlegességéből semmit sem vesz el, gratulálok hozzá, nekem bizonyosan soha esezmeb nem jutna kukoricából levest főzni.

2 darab offtopic:
1 – mondjátok meg nekem iziben, hol lehet mogyoróhagymát venni?
2 – júliusi esküvőre milyen gyümölcsökból csinálnátok gyümölcstálat? és milyen frissítőt szolgálnátok fel? (limonádé-féleségekre gondolok)

És ezt az olasz szalmagyopárt használják vajon az olaszok?

2008. 06. 25.

41 megjegyzés

Vélemény, hozzászólás? Kilépés a válaszból

Kapcsolódó bejegyzések

Hideg leves forró napokra

Narancsos sütőtökleves mentával és zsályával

Mediterrán lencseleves

Csicsókakrémleves – Ráspi pincészet és étterem

Minestrone

Kereső

Tarts velem

A webáruházból

Könyveim

Címkék

rss

Tarts velünk