A legszexibb olasz desszert

Egyszerűen imádom. Habkönnyű, kifinomult és nagyon egyszerű. 5 perc alatt elkészül, és általában mindig van itthon hozzávaló. Egy desszert, amely elcsavarja az ember fejét, ezért is érdemelte ki a címben szereplő jelzőt.Ez a mostani adag narancslével és konyakkal készült.A zabaglione … Tovább Tovább

A zabaglione eredete ugyanúgy bizonytalan, mint a tiramisúé. Egyes források szerint az 1500-as években Reggio Emiliában egy csapat fosztogatásra indult katona csupán tojást, mézet, bort talált a helyi parasztok éléskamráiban. Ebből született a zabaglione.
Másik verzió szerint a desszert piemontei és nevét Giovanni di Baylon, a torinói cukrászok védőszentje után kapta. Velencében úgy gondolják, a desszert még a Velencei köztársaság tündöklésének idején került a horvát partokról, az ott zabaja néven ismert finomság, a Serenissimába.

Hozzávalók: 4 tojás sárgája, 4 kiskanál cukor, 1 narancs leve, fél dl fehérbor, 2-3 kiskanál konyak

1. Keverjük a 4 tojás sárgáját a cukorral habosra
2. Adjuk hozzá a narancs kifacsart levét, a bort és a konyakot
3. Vízfürdő felett folyamatosan keverjük, amíg be nem sűrűsödik és habkönnyűvé nem válik. (kb 3-4 perc). Öntsük poharakba és hűtsük le.

 
 
 
 
Megosztom
 

14 megjegyzés

  1. köszi a háttérinfót 😉
    hej, még a színek is hasonlóak.. 😉 jó mondjuk a kontraszt miatt adta magát 😉

    2008. 01. 21.
  2. Tünde mondta:

    Szia!
    Milyen bort, és milyen konyakot használtál? Márkaneveket kérek szépen és beszerzési helyeket, mert mindig csak állok bénán az italospolcnál a boltban, aztán végül kihagyom az alkoholos recepteket, pedig a kedvenceim közé tartoznak, csak hogy a borban párolt marhától/báránytól, és a tiramisútól ne menjek tovább…
    Most nézegettem épp a Cucina Moderna-t is, abban is többször találtam a hozzávalók közt ilyet, hogy “6 cucchiai di alchermes”, hát a szótár nem vitt sokkal közelebb a megoldáshoz: “alkörmössel színesített likőr”…
    Ja igen, hol találok jó babapiskótát?
    Utolsó kérdésem: a szárított paradicsomos receptekhez hol szerezzek be szárított paradicsomot, és milyet? A Dolce Gastronomia-ban láttam sima szárazat is, olajosat is, és fűszeres olajosat is.
    Előre is köszönöm a válaszokat, biztosan másoknak is hasznos lesz.

    2008. 01. 21.
  3. Tünde!

    A fehérbor egy 2006-os balatoni olaszrizlig volt a Lesence pincészettől. http://www.lesencert.hu. A Bakator borkereskedés üzleteiben lehet kapni. Érdekes pince, ára miatt vettem egy palck 2007-es fehér cuveé-t (520 Ft! volt, borkereskedésben ritka ilyen áron a bor, Tescoban persze van, de az más minőség: )) És mondhatom, nagyon jó kis bor. (azóta vettem ez a 06-os olsazrizlinget, hasonló áron, ez is jó volt)
    A konyak Hennessey XO, a férjem nem szívesen adja főzésre : )
    Piskóta: hosszas olvasgatás után a tesco sajátmárkás piskótája mellett döntöttem, ugyanis nincs benne semmi adalékanyag, és cukor a tetején! Van egy német márkájú babapiskóta, rohadt drága, a DM-ben a babapolcon van, és tömény kristálycukor a teteje… : (((((
    Én nem olajasat szoktam venni, mert így magam készíthetem el hozzá az olajat, olyanra fűszerezve, ahogy szeretem.

    2008. 01. 21.
  4. szia!

    Jol ertem, hogy a bor kihagyhato, s csak narancsle+ konyakkal is elkeszitheto?
    Hany szemlyre szol a recept? Mit szortal a tetejere? Tenyleg nagyon elegans desszert, holnap ilyet kapnak a vendegek!:) Koszi!
    judit

    2008. 01. 25.
  5. Judit!

    Szerintem akár ki is hagyhatod, de akkor több narancslevet és egy kicsivel több konyakot tegyél bele. A tetején reszelt narancshéj van.

    2008. 01. 25.
  6. Anonymous mondta:

    Én is az XO-t lopkodom főzéshez:-))
    Ma este ehhez a szexi desszerthez csórok egy kicsit!

    LepkePillangó

    2008. 01. 26.
  7. Bekerult a kedvencek koze, sikere volt vendegeknel is!:) egyszeru,konnyu, elegans – koszi meg1x!

    2008. 01. 27.
  8. makiság mondta:

    Nagyon egyszerűen elkészíthető desszert, de nekem nem ízlett igazán a végedermény. Valahogy nem lett harmonikus, minden íz külön kiérződött. Mennyit hagyod állni a hűtőben?

    2009. 01. 16.
  9. Csodás a recept! Holnap első dolgom lesz kipróbálni! Eddig még nem csináltam ehhez hasonlót,de biztosan nagy sikert fog aratni.

    2010. 01. 29.
  10. Anonymous mondta:

    Kedves DV!
    ez a mennyiség hány főre elég?
    4-en leszünk…

    köszi, Gabi

    2010. 11. 30.
  11. Anonymous mondta:

    Pici pontosítás:
    A habosra kavarás az nem azt jelenti, hogy habverővel nekiesünk.
    Vízfürdő felett sokkal könnyebb elrontani, mint nélküle, ha nincs megfelelő eszköze és gyakorlata az embernek.
    Habos akkor lesz a sűrű krém, ha el van rontva. (3-as pont)
    Az borok nagy részének a mellékíze jól kijön ebben a krémben, emiatt csak kiválóakat szabad használni.
    A krémet elkészülte után azonnal ki kell venni a főzőedényből, mert különben rántotta lehet belőle.
    A besűrűsödés nem idő, hanem hőmérséklet kérdése.

    2012. 03. 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.