Meleg, nyári napokra

Aki 25 fok fölött nem kívánja a forró, gőzölgő pastát, próbálja ki ezt a hideg tésztasalátát. Még Rómában, ösztöndíjas egyetemistaként szoktam rá erre az ételre, mikor júniusban olyan idő volt, hogy azt – hiába zártuk a spalettákat – déltől háromig … Tovább Tovább

Még Rómában, ösztöndíjas egyetemistaként szoktam rá erre az ételre, mikor júniusban olyan idő volt, hogy azt – hiába zártuk a spalettákat – déltől háromig még a lakásban is nehezen viseltük.

Hozzávalók: fél kg penne, 3 zacskó mozzarella, 5-6 szem paradicsom, sok-sok bazsalikom, fokhagyma és olaj, só.

A tésztát kifőzöm, lehűtöm. Felkockázom a mozzarellákat és a paradicsomot és összekeverem a tésztával. Rengeteg bazsalikommal, fokhagymával (ha vendégeknek készül, ebből kevesebbet teszek bele), olajjal és sóval ízesítem. Ez a mennyiség előételnek kb 8 személyre elég.

 
 
 
 
Megosztom
 

31 megjegyzés

  1. ildi_ko mondta:

    A tészta nem ragad össze állásában?

    2007. 04. 20.
  2. Maci!

    Köszönöm a dícséretet. Két hobbim találkozott. : )

    Ildikó!

    Ehhez az ételhez a tésztát le szoktam öblíteni hideg vízzel, így hűtöm, és így nem ragad össze. Meleg evős tésztát viszont tilos öblíteni!!!

    2007. 04. 20.
  3. ildi_ko mondta:

    Dolcevita, köszönöm! A melegen evős tésztát sosem öblítem le, szerintem is szentségtörés 🙂 A környékünkön lakó ismerőseik néznek is rám furcsán… ők ugyanis leöblítik.

    2007. 04. 20.
  4. Grazie Francesca, come hai trovato mio blog? Le tue foto sono molto belle, le ho viste qualche giorni fa.

    2007. 04. 23.
  5. Visszajelzés: buy generic cialis

  6. Visszajelzés: generic cialis cost

  7. Visszajelzés: generic ventolin

  8. Visszajelzés: cialis 20 mg price

  9. Visszajelzés: online pharmacy tadalafil

  10. Visszajelzés: cialis generic name

  11. Visszajelzés: where to buy cialis

  12. Visszajelzés: cheap cialis online

  13. Visszajelzés: ed pills for sale

  14. Visszajelzés: erectile dysfunction drug

  15. Visszajelzés: where to buy chloroquine

  16. Visszajelzés: cheap erectile dysfunction

  17. Visszajelzés: cialis 10mg

  18. Visszajelzés: rx pharmacy

  19. Visszajelzés: online canadian pharmacy

  20. Visszajelzés: generic cialis online

  21. Visszajelzés: generic cialis

  22. Visszajelzés: vardenafil 10mg

  23. Visszajelzés: vardenafil generic

  24. Visszajelzés: vardenafil pill

  25. Visszajelzés: online casino real money usa

  26. Visszajelzés: online casino games real money

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.