Húsvéti menü kördés

Kicsi Vú-tól kördést kaptam: mit eszünk húsvétkor? A klasszikus hármast: sonkát, tojást és kalácsot. Nagy-nagy szerencsémre anyukám (szakmája révén: fodrász) tetemes ismerettségi körrel rendelkezik, így egész szép kis házi élelmiszerbeszállítói csapatot gyűjtött már össze. Korábban írtam már a paradicsomos lelőhelyről, … Tovább Tovább

Korábban írtam már a paradicsomos lelőhelyről, akiktől savanyúságot, sütütököt, tököt is veszünk, de van frissen vágott borjúhús beszállító, csirkés és hentes is. A húsvéti reggelik elhagyhatatlan sonkájának készítője egy cinkotai hentes (Gyula), aki maga készítette füstölőn tartósítja a sonkát, szalonnát, kolbászt, disznósajtot. Mindent ő maga készít és talán még ennél is lényegesebb, hogy a családja is ugyanazt eszi, mint amit eladnak. Arra már nem vennék mérget, hogy a Zimbo vagy SágaFoods üzemvezetőjének családja is eszi azt, amit a családfő készít a gyárban.
Mióta önálló háztartást vezetek van itthon is ünnepi ebéd, leginkább bárány vagy kecske. (a kecskehús szintén magán vágásból). Idén is elkészül az immár tradicionális menü: sült bárány vecsési káposztából készített káposztás tésztával. A desszert egy umbriai süti lesz: panpepato, azaz borsos kenyérke. Ezekről írok is majd postot.
A kérdést Zsuzsának és Aubergine-nek továbbadom

 
 
 
 
Megosztom
 

75 megjegyzés

  1. Visszajelzés: cialis dosage 40 mg

  2. Visszajelzés: cialis coupon

  3. Visszajelzés: generic ventolin

  4. Visszajelzés: naltrexone tablet 50 mg

  5. Visszajelzés: cialis india

  6. Visszajelzés: best non prescription ed pills

  7. Visszajelzés: cheapest ed pills online

  8. Visszajelzés: men's ed pills

  9. Visszajelzés: canadian pharmacy online

  10. Visszajelzés: cialis online

  11. Visszajelzés: levitra pill

  12. Visszajelzés: levitra generic

  13. Visszajelzés: san manuel casino online

  14. Visszajelzés: uses for cialis

  15. Visszajelzés: free slots

  16. Visszajelzés: online gambling

  17. Visszajelzés: quick cash loans

  18. Visszajelzés: quick cash loans

  19. Visszajelzés: cialis generic

  20. Visszajelzés: new cialis

  21. Visszajelzés: generic for cialis

  22. Visszajelzés: online slots for real money

  23. Visszajelzés: online casino games for real money

  24. Visszajelzés: tadalafil generic

  25. Visszajelzés: cialistodo.com

  26. Visszajelzés: generic sildenafil 100mg india

  27. Visszajelzés: cialis price comparison

  28. Visszajelzés: buy cialis online without pre

  29. Visszajelzés: buy generic lasix online

  30. Visszajelzés: ivermectin 3 mg

  31. Visszajelzés: ivermectin 50 mg

  32. Visszajelzés: cialis pill

  33. Visszajelzés: ivermectin studies

  34. Visszajelzés: mylan tadalafil canada

  35. Visszajelzés: can you buy cialis in canada

  36. Visszajelzés: can you buy cialis without a prescription

  37. Visszajelzés: push health ivermectin

  38. Visszajelzés: cialis with dapoxetine

  39. Visszajelzés: cialis online in us

  40. Visszajelzés: prednisone 20mg short term side effects

  41. Visszajelzés: merck medicine

  42. Visszajelzés: roman tadalafil

  43. Visszajelzés: generic for cialis in the usa

  44. Visszajelzés: ivermectin generic cream

  45. Visszajelzés: cialis dosis

  46. Visszajelzés: play for real money online casino

  47. Visszajelzés: ivermectin 0.1 uk

  48. Visszajelzés: ivermectin ken

  49. Visszajelzés: ivermectin human dosage

  50. Visszajelzés: casino play real money usa

  51. Visszajelzés: ivermectina pastillas

  52. Visszajelzés: ivermectin paste for humans

  53. Visszajelzés: ivermectin price uk

  54. Visszajelzés: stromectol stay active

  55. Visszajelzés: merck and ivermectin

  56. Visszajelzés: ivermectin generic cream

  57. Visszajelzés: ivermectin over counter uk

  58. Visszajelzés: can i buy furosemide online

  59. Visszajelzés: furosemide uk buy

  60. Visszajelzés: ivermectin cost in usa

  61. Visszajelzés: ivermectin 4

  62. Visszajelzés: ivermectin ear mites

  63. Visszajelzés: ivermectin use in humans

  64. Visszajelzés: luckyland slots casino login

  65. Visszajelzés: stromectol 0.5 mg

  66. Visszajelzés: stromectol tab price

  67. Visszajelzés: ivermectin 9mg

  68. Visszajelzés: ivermectin 3mg

  69. Visszajelzés: stromectol generic

  70. Visszajelzés: ivermectina en ingles

  71. Visszajelzés: stromectol tab 3mg

  72. Visszajelzés: ivermectin for sale

  73. Visszajelzés: ivermectin price usa

  74. Visszajelzés: how to buy propecia uk

  75. Visszajelzés: 5mg propecia online

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.