Citromos grízpuding mentával

A magyar gasztroblogok első virtuális találkozójára. Könnyű és frissítő, nem null kalóriás, de nem is üt agyon az ebéd után. A név csalóka kicsit, mert a mostani verzióba narancsot is tettem, férjem “utasítására”. Szerinte csak én vagyok, olyan elvetemült, hogy … Tovább Tovább

Szerinte csak én vagyok, olyan elvetemült, hogy ezt pusztán citromból megegyem.

Hozzávalók: 15 dkg gríz (csak pár éve vettem észre, hogy ez azonos a búzadarával), 1 citrom, és 2 narancs leve és húsa, menta, cukor

A grízt hagyományos módon megfőzöm, csak éppen tej helyett a kifacsart gyümölcsök levében.Én a gyümölcshúst is beleteszem. Ha kevés a lé, akár kis vízzel is lehet pótolni, ha épp nincs kedved több gyümölcsöt facsarni, a citrom íze úgyis visz mindent. Ha besűrűsödött a massza leveszem a gázról és ekkor rakom csak bele az összetépkedett mentaleveleket, hogy ne barnuljanak meg. Bevizezett formákba töltöm a kész pudingot és pár órás hűtős-hűtés után próbálom innen kiborítani őket. Ez általában elég hangos művelet: püfölöm a deszkán a szerencsétlen pástétomformákat, közben finoman káromkodok. Egy idő után azért mégis kijönnek és a kisebb hibák meg elég jól korrigálhatók.

 
 
 
 
Megosztom
 

5 megjegyzés

  1. Anonymous mondta:

    ez vmi irtózatos…mindent pontosan úgy csináltam, ahogy írtad és ehetetlen lett, egyenesen fullasztó

    2007. 02. 27.
  2. Sajnálom, átnéztem még 1x az összetevőket, és stimmel. Legalább 10 x csináltam és eddig senki nem halt bele sőt, a család kedvenc nyári desszertje

    2007. 03. 01.
  3. Tegnap elkészítettem és szerintem nagyon finom lett, igaz a citromot most kihagytam belőle. De mindenképpen kipróbálom majd citrommal is.

    2009. 03. 24.
  4. : )))) Az egyik első receptem… volt, akinek nem ízlett, de szerencsére ez nem vette el a kedvemet a blogírástól!
    Én is csináltam már csak naranccsal, úgy is fincsi, valóban

    2009. 03. 24.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.